2025. január 11., szombat - Ágota

Archívum

Márton-napi vigasságok Nyíregyházán a Sóstói Múzeumfaluban, 2021. november 13.

872

Elérkezett a lombhullásban, avarban és színekben gazdag ősz a Sóstói Múzeumfaluba is. A betakarításnak és a télre való felkészülésnek mágikus időszaka ez, Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri néprajzi múzeuma is készül a hosszú téli időszakra. November 13-án, szombaton kerül megrendezésre a Múzeumfalu idényzáró programja, a Márton-napi vigasságok, ahol idén is a libáké lesz a főszerep.

Nem véletlenül, hiszen a hagyomány úgy tartja, „aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Már a XIV. századi magyar krónikában is határnapként szerepel, a gazdasági év befejezésének a napja és már a középkortól nagy lakomákat rendeztek e jeles napon, mert úgy hitték, hogy akkor az új esztendőben is bőven lesz mit enni és inni. Novemberre a liba meghízott a falusi portákon, és a csendes, várakozó advent előtt szokás volt a Márton – napi vigadalom, evés – ivás.

Szent Márton püspök emléknapja keresztény hagyományból eredeztethető, számos hiedelem és időjárásjósló szokás kapcsolódik hozzá. Régen azt vallották, ha ez a nap fehér lovon, vagyis hóval érkezik, a karácsony is fehér lesz, ám ha barna hátán, azaz esővel, a születés ünnepe tocsogni fog. Szent Márton és a libák kapcsolatát az alapján a legenda alapján származtatják, miszerint püspökké akarták választani, azonban ő alázatosságában elrejtőzött a libák közé, de a libák gágogásukkal elárulták Mártont, így végül nem sikerült elkerülni, hogy megválasszák püspöknek.

Ebből az alkalomból ismét színes programkavalkáddal készült a Múzeumfalu: tíz órától kezdődik a vendégfogadás, a bejáratnál egy falat libazsíros kenyérrel és egy korty újborral várják a kedves érdeklődőket.

A napot számos zenés-táncos program színesíti: a megnyitó után az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézmény „Így tedd rá!” csoportja ad műsort, majd a kállósemjéni portán a Kuckó Művésztanya mulattatja a jelen lévőket. Ezt követően a Ládafia Bábszínház szórakoztatja a kicsiket, majd a Tánctanoda fokozza a hangulatot, végül pedig a Ciráda zenekar nyújt feledhetetlen élményt a látogatók számára. Az esemény zárásaként kihirdetik a libaszépségverseny győztesét a közönség szavazatai alapján.

Az egész napos kézműves foglalkozások keretében az ügyes kezű látogatók elkészíthetik saját, festett lámpásaikat, belekóstolhatnak a „libahímelésbe” is, kipróbálhatják a lúdtollas betűvetést, valamint a gyertyamártást is. A kisebb gyermekek a Mesemorzsolóban ismerkedhetnek a népmesékkel kukoricát morzsolva, a csarodai paplak cserépkályhája mellett. A sárguló levelek által színesre festett Árpád-kori faluban pedig lovaskocsizhatnak a látogatók.

A népi gasztronómia kedvelői libás ételeket, valamint ínycsiklandó, kemencében sült finomságokat kóstolhatnak, melyek mellé szívmelengető italokat fogyaszthatnak.

A műhelyekbe újra élet költözik, láthatják hogyan dolgozik a kovács és a mézeskalács készítő.

A faluközpontban a helyi termelők és kézművesek minőségi portékáiból vásárolhatnak a résztvevők.

A Sóstói Múzeumfalu a Márton keresztnevű kedves látogatókat egy külön kedvezménnyel lepi meg: ők belépőjegy vásárlása nélkül vehetnek részt a rendezvényen. A Mártonokon kívül a libával érkezők is díjmentesen nyernek bebocsáttatást az eseményre .

A felnőttek 1.000 Ft/fő, a gyermekek 500 Ft/fő áron válthatnak jegyet a rendezvényre. 6 év alatt és 70 év felett a belépés ingyenes.

A szervező a műsorváltoztatás jogát fenntartja!

| Forrás: nyiregyhaza.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Hírfigyelés + elemzés

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Esküvőkiállítások bel- és külföldön 2025-ben

Esküvőkiállítások bel- és külföldön 2025-ben

More details
Tisztelgés - Illés 60

Tisztelgés - Illés 60

More details
25. EDUCATIO Kiállítás, 2025. január 9-11.

25. EDUCATIO Kiállítás, 2025. január 9-11.

More details
Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás, 2025. január 11.

Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás, 2025. január 11.

More details
15. Somogyi Esküvő Kiállítás, 2025. január 11-12.

15. Somogyi Esküvő Kiállítás, 2025. január 11-12.

More details
Ecseri Böllérfesztivál, 2025. január 11.

Ecseri Böllérfesztivál, 2025. január 11.

More details
Pátyi Pincehegyi Nyitogató, 2025. január 11.

Pátyi Pincehegyi Nyitogató, 2025. január 11.

More details
Badacsonyi borbarangolás, 2025. január 11., 18.

Badacsonyi borbarangolás, 2025. január 11., 18.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője