2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Magyar Dal Napja Fehérváron, 2021. szeptember 11.

723

A Magyar Dal Napját – Presser Gábor ötlete nyomán – 2008-ban rendezték meg először, azóta szeptember második vasárnapján ünnepeljük. A nap bevezetőjének, „előestéjének” szánja a Székesfehérvári Közösségi és Kulturális Központ azt a kellemesnek ígérkező zenés tóparti eseményt, amelyre szeptember 11-én, szombaton este várják az érdeklődőket a Csónakázó-tó mellé.

A zenét babzsákokon heverészve vagy a sörpadokon ülve élvezhetik a résztvevők. Az esten két zenekar és egy szólista ad koncertet: a 4WHAT együttes és a Leonardo Jam mellett Dr. Tóth Gábor, a DrJazz Band alapítója és zongoristája játszik a közönségnek. Rossz idő esetén az eseménynek az intézmény aulája ad otthont.

A 4WHAT együttes egy szövegcentrikus – a dallamos, sokszor progresszív rockzenét a blues elemeivel ötvöző – zenekar, amelyet improvizatív előadásmódja tesz igazán izgalmassá. Dalaik a hétköznapi témák mellett gyakran érintik a transzcendens álomszerű világát is. A zenekar alkotói közösségének magja két éve alakult, majd a világjárvány hullámai között lavírozva igyekezett megőrizni integritását. A bemutatkozó koncertjük óta hosszú idő telt el, a küzdelmes, időnként fájdalmas időszak mindenkit motivált, hogy együtt zenélhessenek és végre találkozhassanak a közönséggel. A zenekar tagjai: Kolat Nóri (ének), Kapi Zsófi (harsona), Keresztesi Márk (dobok), Kristóf Tamás (basszusgitár), Ocsenás Zoltán (billentyűk), Jakab Dorottya (klarinét), Németh János (ütők), Fodor-Papp Zoltán (gitár, szájharmonika, ének), közreműködik: Bohner Antal (trombita). A zenekar próbáinak az SZKKK Fürdő sori központja ad otthont.

A másik fellépő zenekart biztosan nem kell bemutatni Fehérváron: Pinke Miklós festőtanár alapította, azóta számos tanítványa, egykori tanítványa és barátja megfordult a Leonardo Jam tagjai között, joggal fogalmaznak tehát magukról így: „A székesfehérvári művészettörténet meghatározó zenekara immár több mint két évtizede. Csak saját dalokat játszik rockzenekari és akusztikus felállásban, de nem úgy. Több nem hivatalos lemezük jelent meg, készítettek titkos koncertfelvételt is, demót, stúdió albumot, de a legjobban mégiscsak koncertezni szeretnek. A zenekar, amely megalakulása óta az SZKKK Fürdő sori központjában próbál, a kétezres évek második felében letett arról, hogy fiúcsapatként aposztrofálja önmagát és a másik nem bevonásával a „felnőtt férfizenekar nővel” kategória ritka tagjai közé avatta magát”. A zenekarban BONO, azaz Boka Noémi énekel, Falvay Miklós gitározik, Kristóf Süni Tamás basszusgitározik, Szántó Ferenc dobol.

Dr. Tóth Gábor, a DrJazz Band együttes alapítója, zongoristája és vezetője két és fél éve kezdett boogie-t játszani, és ezzel a produkcióval több sikeres koncertet tud már maga mögött. Mint mondja, a boogie-zongorázás igen nehéz műfaj, fizikailag is megterhelő, ezért nagyon kevesen művelik. Az elmúlt időben több saját szerzeménye is született ebben a műfajban, a koncerten ezek közül is játszik néhányat.

| Forrás: szekesfehervar.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője