2026. március 17., kedd - Gertrúd

Archívum

Kezdődik a Muzsikáló udvar programja Szegeden, 2021. augusztus 5-ig.

1005

Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot.

A Muzsikáló Udvart először 1970-ben a Szabadtéri Játékok kísérőrendezvényeként szervezték meg Vaszy Viktor kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a kiváló akusztikájú, 250-300 főt befogadó helyszínen, a nagyszabású produkciók mellett, igényes programokat kínáljanak a nézőknek.

A hangversenyek sora kedden este Szegedi Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult kamaraegyüttesek koncertjével indul. Színpadra lép a Szegedi Szimfonikus Zenekar Fúvósötöse, a Giovani Artisti Vonósnégyes és a Tisza Kvintett, szólót játszik Somogyi Júlia fuvolaművész.

Július 30-án a Deák Big Band az ősszel megjelenő On the Sunny Side of the street (Az utca napos oldalán) címet viselő lemezének anyagából játszik koncertjén. Az est vendégeinek - Szirtes Edina Mókusnak, Tabatabai Nejad Flórának és Frankie Látónak - köszönhetően extra produkciókra és meglepetésekre is számíthat a közönség.

Hubay Jenő elsőszülött gyermekének 1898-ban komponálta a Gyermekjelenetek hegedűre és zongorára című ciklusát, amely egy kisfiú napját meséli el ébredéstől az álomig tíz tételben. M. Kakuk Móni 2018-ban minden tétel címe alapján írt egy novellisztikus meseszakaszt, melyeket Császár Angela olvas föl. Véber Noémi festőművész szegedi tanítványai illusztrációkat is készítettek a műhöz, melyekből kiállítás rendeznek az augusztus 1-jei előadáshoz kapcsolódva. A darabot Szecsődi Ferenc és Sztathatosz Sebestyén hegedűművészek, valamint Benedekfi István zongoraművész tolmácsolásában hallhatja a közönség.

Augusztus 3-án a Pár-beszéd című zenés irodalmi esten Grecsó Krisztián válogat friss - többek között szegedi tárgyú - írásaiból. A prózákra Dés László szaxofonja és Dés András ütőhangszerei válaszolnak, festik meg a zene nyelvén a történeteket.

Több mint egy évtizede a városházi nyári koncertek visszatérő vendége a szegedi Fool Moon, a pop-a cappella műfaj legnépszerűbb hazai képviselője. A csapat augusztus 5-én mutatja be Maradunk című produkcióját, melyen a Honeybeast két tagját, Tarján Zsófiát és Bencsik-Kovács Zoltánt is vendégül látják.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

Újdonságok, inspiráció és legfrissebb kerttrendek várnak a GardenExpón!

More details
Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

Lakópark Expó & Év Lakóparkja verseny díjátadó, 2026 március 20-21.

More details
Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

Így ellenőrzik a készpénzt az EU-ban: tízezer euró felett már jelenteni kell a határon

More details
Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

Már a nyaralást is részletre fizetik a magyarok az interneten

More details
Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

Tavaszi abroncscsere: miért nem érdemes halogatni?

More details
3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

3. Budapest SmartFest Nemzetközi AI Filmfesztivál, 2026. március 26-27.

More details
Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

Biztosítás konferencia, 2026. március 17.

More details
AI in Business konferencia, 2026. március 18.

AI in Business konferencia, 2026. március 18.

More details
Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

Női Vállalkozók Napja, 2026. március 19.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője