2025. július 11., péntek - Nóra, Lili

Archívum

Megkezdődött a nyári szezon a Csokonai Színházban

527

A Csokonai Színház népszerű kortárs komédiája, a Tesztoszteron meghódította a Nagyerdei Szabadtéri Játékok közönségét is, az előadás nagyerdei bemutatkozásával megkezdődött a Csokonai Színház nyári szezonja. A férfisors fekete komédiája után júliusban még két előadással szerepel a teátrum a Nagyerdőn.

Július 2-án és 14-én A Pál utcai fiúk zenés verziója, a Dés László, Geszti Péter és Grecsó Krisztián jegyezte ellenállhatatlan sodrású, rockkoncertek hangulatát idéző történet viszi újabb férfi illetve fiú kalandokba a nézőket, míg július 7-én és 8-án a Csárdáskirálynőben csendülnek fel olyan örökérvényű slágerek, mint „A lányok, a lányok, a lányok angyalok…”, „Jaj, cica, eszem azt a csöpp kis szád…”, „Te rongyos élet…”, „Az asszony összetör…”, és természetesen „Hajmási Péter, Hajmási Pál”. Az előadások 20 óra 30 perctől kezdődnek.

A Hamletet még egyszer játsszák a Nagyerdei Stadionban, július 12-én.

A nagyváradi Szent László Napok hétfői esti nyitóelőadására készült OperaÜnnepet, amelyben Bellini, Verdi, Mozart, Puccini örök szépségű áriáit, közkedvelt operák részleteit hallhatja a közönség, július 13-án kedden a Kölcsey Központban láthatják a debreceni nézők a Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok művészeinek előadásában.

Az est az ünnep zenei megfogalmazását járja körül Vincenzo Bellini, Charles Gounod, Kodály Zoltán, Wolfgang Amadeus Mozart, Amilcare Ponchielli, Giacomo Puccini, Giuseppe Verdi csodálatos áriái és együttesei segítségével.

Közreműködik: Antóni Norbert, Dargó Gergely, Donkó Annamária, Donkó Imre, Grega Csaba, Janovicz Zsófia, Kuczmog Klaudia, Molnár Anna, Nagy Kíra, Rendes Ágnes és Szilágyi Szilvia, valamint a Kodály Filharmonikusok és a Csokonai Színház Énekkara. Karigazgató Gyülvészi Péter, az est karmestere Ács János.

A Nagyerdei Szabadtéri Színpad előadásaira a Kölcsey Központban, a Hamletre pedig a Víg Kamaraszínház Jegypénztárában hétfőtől péntekig 9 és 12 óra között, délután 13 és 19 óra között, valamint a Csokonai Irodalmi Labor (Kossuth utca 1.) Jegypénztárában 13 és 17 között, illetve online vásárolhatók jegyek.

(Forrás: dehir.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

Az Egri Bor Ünnepe, 2025. július 10-12.

More details
Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

Palacsintafesztivál, 2025. július 10-13.

More details
Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

Bajai Halfőző Fesztivál, 2025. július 9-12.

More details
Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

Büki Aratóünnep, 2025. július 12.

More details
Cserke Vitéz Napok,  2025. július 11-12.

Cserke Vitéz Napok, 2025. július 11-12.

More details
Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

Visegrádi Nemzetközi Palotajátékok 2025. július 11-13.

More details
Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

Tízforrás Fesztivál, 2025. július 11-20.

More details
Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

Kocsitoló Verseny és Fesztivál, 2025. július 11-12.

More details
Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

Országos Audi találkozó, 2025. július 11-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője