2026. április 26., vasárnap - Ervin

Archívum

Hauszmann-kiállítással és egy új történelmi sétával nyit a Budavári Palotanegyed

563

Új kiállítással és történelmi sétával várják a látogatókat keddtől a Budavári Palotanegyedben a járványügyi korlátozások enyhítések eredményeként.

A már jól ismert programok mellett új látnivalókkal is találkozhatnak az érdeklődők: A Hauszmann-sztori címmel egy teljesen új, ingyenes kiállítás mutatja be a Budavári Palotanegyed újjászületését, a Budai Várséták kínálata pedig egy látványos föld alatti élménysétával kiegészülve indul újra.

Május első hetében indulnak újra a vezetett séták is, amelyeken résztvevők a budai vár történetét és titkait ismerhetik meg. A Budai Vársétákon különlegesség a Hájim öröksége című új élményséta, amely a Várhegy zegzugos pincerendszerébe kalauzolja a látogatókat, képeken, hangokon és illatokon keresztül idézi meg a középkorban virágzó zsidónegyed életét.

A sétán megtekinthető Magyarország legrégebbi fennmaradt zsidó rituális fürdője.

budava2
Május első hetétől ismét felkereshető a Várkert Bazárban az Új világ született című történelmi kiállítás. A Terror Háza Múzeum tárlata új szempontok alapján, élményszerűen mutatja be az első világháborút és a nyomában felfordult társadalmakat, két pusztító diktatúra térnyerését a 20. századi Európában.

budava3

A Várkert Bazár déli panorámateraszán június végéig a szecesszió plakátművészetével is találkozhatnak a látogatók.

Faragó Géza művészi plakátjai közt sétálva lehet csodálni a különleges panorámát. A programok az érvényes járványügyi szabályozásoknak megfelelően látogathatók

(Forrás: roadster.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője