Kós Károly „hívó szó” minden magyarnak: mai magyarországinak és romániainak, erdélyinek egyaránt. Kós Károly az építész, a műemlékvédő, az író, a közösségszervező neve egyszerre jelenti a magyarsághoz, az anyagföldhöz, Erdélyhez való ragaszkodást, a maradandó, népi építészetből táplálkozó, de mégis európai építészetet. Magának vallja több tudományág művelője: az építész, a művészettörténész, az irodalomtudós, a történész, a néprajztudós, a magyarságkutató. A kósi életmű rendkívüli összetettségével, szerteágazó mivoltával magyarázhatjuk, hogy mindeddig nem készült a teljes oeuvre-t bemutatni szándékozó kiállítás, és a párizsi Magyar Kulturális Intézet is csak az életmű legmeghatározóbb részére, Kós építőművészetére koncentrál.
Az Anthony Gall (Óbudai Egyetem) és Kenyeres István (BFL) kurátorok által összeállított kiállítás három témakör segítségével mutatja be Kós építészeti tevékenységét: az első rész (Építész) Kós Károly életútját és munkásságát mutatja be az 1. világháborúig, ekkor tervezi meg és épülnek meg a legjelentősebb épületei. A második (Stambul) rész Kós I. világháború alatti isztambuli tevékenységébe enged bepillantást, a háború poklát elkerülő fiatal építész az Oszmán Birodalomban akkor újonnan létrehozott Konstantinápolyi Magyar Intézet ösztöndíjasaként megírja Isztambul első urbanisztikai szemléletű modern városmonográfiáját. Kós isztambuli működése párhuzamba hozható Le Corbusier, a 20. század egyik legnagyobb hatású építőművésze tevékenységével, aki ugyanekkor fordult a varázslatos keleti metropolisz felé. A harmadik rész (Erdély) Kós I. világháború utáni tevékenységét mutatja be, amikor az építész a Romániához csatolt Erdélyben telepszik meg és szervezi a kisebbségbe szorult magyarság életét, de közben folyamatosan tervez és irodalmi tevékenységét is kibővíti.
A kiállítás számos fotót, tervrajzot is bemutat, az építész kiemelkedő alkotásairól az emeleti kiállítótérben nyújtunk válogatást. Kós Károly halálakor (1977) a legelismertebb magyar Romániában, Erdélyben, olyan személyiség, aki példát mutatott élni akarásból, közösségszervezésből, toleranciából, pacifizmusból a Trianon után szétszakított magyarság számára az anyaországban és határon túl is, úgy, hogy közben a többségi románságot is tisztelte és együtt is tudott vele működni. Életútja tanulságos és pozitív példa az utókornak is a trianoni békeszerződés 100. évfordulóján.
A kiállítás a Párizsi Magyar Kulturális Intézet, Budapest főváros Levéltára (BFL) és az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának közreműködésével jött létre.
Kurátorok: Anthony Gall (Óbudai Egyetem) és Kenyeres István (BFL). A kiállításban közreműködött Fabó Beáta (BFL).
(Forrás: octogon.hu)
