2025. május 9., péntek - Gergely

Archívum

Tánc, főzőverseny, íjászat a Hungarikum Napokon

646

Szent István napján kezdődtek a 11. Hungarikum Napok Nagyszebenben. A rendezvény harmadik napja a gulyásfőzésről szólt, a két első díjat Maros megyei csapatok vitték haza.

A négynapos rendezvénysorozat „A megújulás lendülete” című fotókiállítással kezdődött a Nagyszebeni Református Templom Galériában. Augusztus 21-én kezdődtek a szabadtéri események az ASTRA Skanzenben, ahol több mint 50 kézműves és őstermelő kiállítása és vásárára volt. A látogatók kovács-, fazekas-, szövő és egyéb műhelyeken vehettek részt. A Kalibáskő Erdei Iskola íjászattal szórakoztatta a gyerekeket, de nem maradhatott el a hagyományos magyar jurta felépítése sem. Az Anacronism nagyszebeni csoport középkori bemutatót tartott, de a falumúzeumba látogatók azt is megtudhatták, miként éltek a katonák békeidőben, a középkorban. Az érdeklődők magyar ínyencségeket és helyi termékeket is kóstolhattak péntektől vasárnapig: finom erdélyi pálinkát, kézműves sajtokat, csokoládét, kézműves sört, mézeskalácsot, mézet, levendula likőröket és egyéb finomságokat kínálták a vendégeket.

tancolnak

A Hungarikum Napok szombatja a gulyásfőzésről szólt. 16 csapat iratkozott fel az idei főzőversenyre: hagyományos magyar gulyással illetve más magyar ételek elkészítésére lehetett jelentkezni. A zsűri 2 órán át kóstolta és értékelte a versenyzők főztjeit, miközben a színpadon a kolozsvári Operettissimo Együttes és a Sepsiszentgyörgyi Százlábú Együttes előadásaiban gyönyörködhetett a közönség.

A főzőverseny első díját a hagyományos gulyás kategóriában a segesvári Homo Novus Egyesület nyerte meg. A csapat első alkalommal vett részt a nagyszebeni főzőversenyen, és ínycsiklandozó babgulyást készítettek. A második díjat a „Sare si Piper” (Só és Bors) és a Hudin 4 csapatok kapták. A Máthémanufaktúra által készített gulyásleves érdemelte ki a III. helyezést.

A Más magyar ételek kategóriában a Marosvásárhelyi TVR csapata nyerte meg az első díjat. A II. helyezést az EMKISZ – Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületének Ifjúsági Szervezete érdemelte ki egy újraértelmezett babgulyással. Az EMKISZ elnöke, Tamás Csilla az „Ez az utca szebeni” című nótát adta elő a múzeum színpadán. A III. díjat a szebeni Food Monkey csapata vitte haza egy ínyenc halászlé elkészítéséért cserébe.

Az XI. Hungarikum Napok rendezvénysorozata vasárnap ért véget chef-ek által készített gombaleves, rókagombás pörkölt és marhagulyás tálalásával. A fiatal erdő a Heveder banda magyar népzenéjétől visszhangzott, a Százlábú Néptáncegyüttes pedig tánccal fokozta a közönség hangulatát.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

Teljesen gluténmentes konyha a Balatonnál: egyre többen keresik a biztonságos étkezést

More details
Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

Dubai Ingatlan Expo Budapesten, 2025. május 14-16.

More details
Lifestyle Expo, 2025. május 10.

Lifestyle Expo, 2025. május 10.

More details
Fülemülék éjszakája

Fülemülék éjszakája

More details
Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

Műtárgyak Éjszakája Fesztivál, 2025. május 22-24.

More details
5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

5. Kürtőskalács Vigalom, 2025. május 16-18.

More details
Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

Gyulai Virágok Fesztiválja, 2025. május 10-11.

More details
Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál, 2025. május 6-11.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője