2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Teljes hajózár lép életbe a Duna-átúszás idejére

840

Augusztus 29-én 9-től 14 óráig ismét teljes hajózár lesz a Dunán, hogy több száz úszó biztonsággal átszelhesse a folyót a Műegyetem rakpartnál, a Budapest Urban Games (BUG) keretében.

A versenyen ötödször lesz lehetőségük a sportolni vágyó amatőröknek arra, hogy a város közepén tegyék meg a 460 méteres távot. Idén négy különböző sportágban mérethetik meg magukat az utcalimpia résztvevői, a futás, a jóga és a street workout mellett a programban természetesen helyet kapott a klasszikus Duna-átúszás is – olvasható a BUG közleményében.

Tavaly ötszázan teljesítették az embert próbáló fél kilométert. Az úszók biztonsága érdekében augusztus 29-én a Dunán teljes hajózár lép életbe a folyó belvárosi szakaszán, a Rákóczi és az Árpád híd között a mentőhajókon és a rendőrség hajóin kívül más hajó nem hagyhatja el a kikötőt.

Vízimentők figyelik majd a sportolók minden mozdulatát.

Újhelyi Botond, a szám 2017-es bajnoka, a program vezetője szerint egy jó kondiban lévő, úszni magabiztosan tudó embernek nem okozhat gondot a táv teljesítése, azonban érdemes mentális szempontból is felkészülni a próbatételre. A szakértő azt tanácsolja az úszóknak, hogy nézzenek ki egy tájékozódási pontot a túloldalon és ahhoz viszonyítsák a helyzetüket, hiszen könnyű elsodródni.

Az eseményt a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosítja, azokat az úszókat, akik elfáradnak, másodperceken belül kiemelik a vízből. Az úszófolyosót a szakértők a Duna egyik legbiztonságosabb szakaszának tartják, mert itt kevés az örvény.

A Budapest Urban Games célja a városi sportközösségek összekovácsolása, hiszen Budapest a sportok fővárosa is. Az eseményekre a jelentkezés ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A Duna-átúszáshoz szükség van egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolásra is.

A versenyre a BUG honlapján lehet regisztrálni.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője