2026. április 26., vasárnap - Ervin

Archívum

Drágábban nézzük majd a kiállításokat a Zsolnay Negyedben

766

A Zsolnay Negyed alá tartozó kulturális intézmények belépői közül többnek is megemelik az árát júliustól augusztusig. A diákjegyek esetében közel 20–25 százalékos emelést hajtanak végre, míg a felnőtt belépőknél jellemzően 10–15 százalék körül alakul ez az arány.

Két hét múlva egy tanuló a Zsolnay Mauzóleumot a korábbi 800 forint helyett 1000 forintért, egy felnőtt 1300 helyett 1500 forintért látogathatja meg, de ugyanennyibe kerül majd a Rózsaszín Zsolnay kiállítás, valamint a család- és gyártörténeti tárlat is.

Többet kérnek a Gyugyi-gyűjtemény megtekintéséért is: a diákjegy 1000-ről 1200-ra emelkedik, a felnőtt belépő 1600-ról 1800 forintra. A Cella Septichora Látogatóközpont és az Ókeresztény Mauzóleum látogatása is drágul, 2000 forint lesz a felnőtt belépő. Az Időutazó jegycsomagban a családi jegy­ért egy ezressel kérnek többet, ami így 7000 forint lesz. A több kiállítás megtekintését lehetővé tevő Örökség jegy szintén ugyanennyivel drágul a felnőtteknek (7900 forint) és a családoknak is (18 ezer forint).

(Forrás: bama.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője