2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Debreceni Mangalicafesztivál, 2020. február 21-23.

1297

A Debrecen főterén megrendezésre kerülő mangalicafesztivált másodszor kapcsolják össze kulturális attrakciókkal, közte a télbúcsúztató maskarádéval.

A mangalicafesztivállal kezdődik az idei gasztrofesztiválok sorozata Debrecenben!

A február 21–23. között tartandó mangalicafesztiválon kistermelők kínálják majd minőségi termékeiket, a város pedig kulturális programokkal járul hozzá a fesztivál sikeréhez.

manga2A debreceni Kossuth téren, a Nagytemplom előtt tartják az ingyenesen látogatható mangalicafesztivált

Tóth Péter, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke felidézte: 30 éve Debrecenben indult el a fajtamegmentési program, aminek eredményeként ma már 180 tenyésztő összesen mintegy 9 ezer kocát tart, az éves szaporulat pedig eléri a 60 ezret. Nagyüzemi vágóhídon – 90 százalékban Debrecenben – évi 20 ezer mangalicát vágnak le, a többi 40 ezret családi gazdaságokban dolgozzák fel.

Az elnök nagy erkölcsi sikernek nevezte, hogy szinte "a semmiből sikerült újrahonosítani egy fajtát", a fekete mangalica immár a szőke, a vörös és a fecskehasú mellett először lesz látható a debreceni fesztivál élőállat-bemutatóján.

Veégh Attila, a fesztivál főszervezője, a Varioevent Kft. ügyvezetője a fesztivál kulturális programjai közül a Kerekes Band péntek esti koncertjét és a szombati télbúcsúztató maskarádét emelte ki.

Időpont: 2020. február 21-23.
Helyszín: Debrecen
Információ: mangalicafesztival.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője