2025. augusztus 23., szombat - Bence

Archívum

Ismét pályázhatnak a fiataloknak ingyenes InterRail-bérletre

835

November 7-én nyílt meg az ingyenes InterRail-bérletprogram legújabb pályázati fordulója, amelynek keretében több ezer európai, köztük több száz magyar fiatal juthat ismét ingyenes európai vonatbérlethez és utazhatja be vele az uniós tagállamokat.

A program mentora, Ujhelyi István, az EP közlekedési és turisztikai bizottságának (TRAN) első alelnöke elmondta: a mostani pályázati fordulóban a jelentkezéseket 2019. november 28-án délig lehet egy rövid kvíz kitöltése után beadni az uniós program honlapján keresztül, a pályázatokat ezúttal is egy uniós szakértőkből álló, független értékelő bizottság bírálja el.

A mostani forduló nyertesei akár egy hónapos ingyen bérletet is kaphatnak, az utazásra jövő április és október között lesz lehetőség.

Ebben a körben azok jelentkezhetnek, akik 2001. január elseje és 2001. december 31. között születtek, ezen két dátumot is beleértve.

Ujhelyi István elmondta, hogy az elmúlt években eddig közel háromszázezer fiatal jelentkezett a programra, közülük ötvenezren tudtak élni az ingyenes vonatbérlet nyújtotta utazással. A program sikerét jól mutatja, hogy a Magyarországon elérhető bérletekre is közel tízszeres volt a túljelentkezés.

diakvonat

„Kétségkívül ez az Európai Unió egyik legprogresszívebb és legtöbb bővítési lehetőséget rejtő programja, amelyre a 2021 utáni hét éves költségvetésben várhatóan már évi százmillió euró fog rendelkezésre állni. Azon fogok dolgozni, hogy a program mind szélesebb kör számára elérhető legyen és erősíteni tudjuk az oktatási és ismeretterjesztő lehetőségeit" - fogalmazott Ujhelyi István.

A „FreeInterRail" alapötlete két német fiatal aktivistától, Vincent-Immanuel Herrtől és Martin Speertől származik, akik néhány éve arra tettek javaslatot, hogy az Európai Unió lepjen meg minden európai fiatalt egy ingyenes vonatbérlettel a 18. születésnapján. Az aktivisták javaslatát Ujhelyi István karolta fel elsőként és segítette a megvalósulásig. A végül DiscoverEU néven megvalósuló program nemrég európai nívó-díjat nyert.

Forrás: turizmus.com

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője