2025. szeptember 14., vasárnap - Szeréna

Archívum

Mesterséges Intelligencia és Autóipar

892

Október 18-án rendezték meg a Pannon Gazdasági Hálózat Egyesület – am-LAB Digital Innovation Hub (PBN) szervezésében az Automotive Hungary kiállításon a Mesterséges Intelligencia és az Autóipar című konferenciát, amire teltházas volt az érdeklődés, hazai és nemzetközi közönséggel, közel 200 regisztrált résztvevővel.

A rendezvény különlegességét egyrészt a meghívott, neves, a digitalizációért és innovációért felelős előadók adták – Audi, Jaguár, Land Rover, Kuka Robotics, Fraunhofer Intézet, Dibuco GmbH, stb. -, akik gyakorlati oldalról mutatták be, hogy a mesterséges intelligencia milyen szerepet játszik az autóipar jelenében és jövőjében, a nemzetközi trendekben. Másrészt szakpolitikai és üzlet oldaláról ismerhették meg a résztvevők a hazai kezdeményezéseket.

A két téma kapcsolódásának aktualitása, hogy a digitalizációnak, a mesterséges intelligenciának milyen hatása várható elsősorban a hazai beszállító cégekre és hogyan gondolkodnak a nagy nemzetközi gyártó cégek. Egyre nagyobb a jelentősége az ipari robotizációnak, az automatizálásnak, és az ezeket megalapozó mesterséges intelligenciának. Az előadók kivétel nélkül utaltak rá, hogy a jövő az önvezető autóké, illetve az automatizált gyártásé. Ez egyben a munkaerőre, a kompetenciákra és a továbbképzésre is kihat, hogy lépést tudjanak tartani a hazai beszállítók a nemzetközi elvárásokkal.

Mivel Magyarország csak 23-ik az EU innovációs rangsorában, cél, hogy kormányzati kezdeményezésekkel is javulást lehessen elérni, MI ország stratégiával és egyéb akciókkal.

Ezt követően a vezető autógyártók egyetértettek, hogy különleges innovációval lehet csak kezelni a jövő kihívásait, a nulla károsanyag-kibocsátást, az emberi képességeket és intuíciókat is magában foglaló mesterséges intelligencia alkalmazásokat.

Az előadók kifejtették, hogy a megoldás többek között az úgynevezett - ACES forradalomban (automotive, connected, electric, shared) és az áttörő innovációkban rejlik, valamint az adatok koherenciájának biztosításában és az egységes adatkommunikációs platformok létrehozásában. A szervező PBN bemutatta, hogy milyen tanulási folyamat révén vált a régió meghatározó komplex fejlesztőközpontként funkcionáló szereplőjévé és milyen egyedi, mesterséges intelligencia alapú fejlesztésekkel rendelkeznek. Szintén az MI az alapja a Zalazone tesztpályának, ahol az önvezető autók prototípusának tesztelése zajlik. Itt a vezethetőségre és menetstabilitásra koncentráló hagyományos tesztpálya funkciók a jövő járműveire fókuszáló kutatás-fejlesztési infrastruktúra elemeivel együtt valósulnak meg. Kiemelten fontosak azok a robotok is, amelyeket ma az autógyártásban használnak tesztelésre, felhő alapú analitikus platform megoldásokkal, intelligens adatkezeléssel. Végezetül a közönség hallhatta, hogy Magyarországon egyre csökken a beadott szabadalmak száma, és csak 25%-uk kerül hasznosításra. Elemi érdekünk, hogy a globális értékláncok a magas hozzáadott értéket előállító tevékenységeiket hozzák Magyarországra.

A szervező PBN igazgatója, Barta Balázs, egyben a Duna Régió Mesterséges Intelligencia Munkacsoportjának vezetését is ellátja. A konferenciát a munkacsoport nemzetközi ülése zárta.

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

More details
Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

Sóletfesztivál, 2025. szeptember 14.

More details
ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

ARC kiállítás, 2025. szeptember 12. - október 12.

More details
Építőipar Summit, 2025. október 2.

Építőipar Summit, 2025. október 2.

More details
Őszi állásbörzék 2025-ben

Őszi állásbörzék 2025-ben

More details
Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

Kulturális kalandokat kínál a MÜPA az egész családnak

More details
Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

Nemzetközi Zöld Építés Hete, 2025. szeptember 8-12.

More details
Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

Kelet-Európába érkeznek a biztonságtechnikai innovációk

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője