2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Turisztikai elégedettségi index: Mórahalom jelest kapott

549

moraIdén is osztályozhatták Mórahalom turisztikai szolgáltatásait a látogatók. Az összesített turisztikai elégedettségi index szerint a település idén is jelesre vizsgázott: a vendégek átlagban 4,73-ra értékelték a kapott élményt. Minden évben azt kérik a felmérés résztvevőitől, hogy értékeljék a turizmusban fontos szolgáltatásoka...

...az iskolai osztályzásnak megfelelő módon 1-től 5-ig.

Ebben az értékelésben húsz különböző szempont szerepel, az összesítésből számítják ki az adott év elégedettségi indexét, ami az idén 4,73-as lett.

2019-ben a legmagasabb elégedettségi szintet holtversenyben a szolgáltatók vendégbarátsága (4,9), és a család- és kisgyermekbarát szolgáltatások (4,9) valamint szintén holtversenyben a környezet tisztasága (4,89), az akadálymentesítés (4,89) és a helyiek segítőkészsége (4,89) érte el.

Legutolsó helyre került az ár-érték arány (4,39), illetve az internet/wifi- csatlakozási lehetőségek (4,45)-ös átlaggal. Ez utóbbi a tavalyi 4,17-es átlagról jött fel a megvalósított fejlesztésnek köszönhetően.

A helyi TDM szervezet, a Móra-Tourist Nonprofit Kft. negyedik éve minden nyáron végez komplex turisztikai elégedettségmérést a Mórahalomra látogatók körében.

Az elégedettségmérés módszertana a kezdetektől fogva változatlan, tartalmában történnek kiegészítések az aktualitásoknak megfelelően.

A mérés személyes megkérdezéssel zajlik, kérdezőbiztosok töltik ki a kérdőíveket tabletek segítségével, elektronikus űrlap formában. Külön kérdések foglalkoznak a javítandó területekkel. Az értékelés során azt is ellenőrzik, hogy a korábban jelzett problémák milyen arányban kerülnek ismét elő, sikerült-e az esetleg elégedetlenségre okot adó problémákat elhárítani.

A felmérésben jelzett észrevételek, javaslatok alapján minden évben intézkedési terv készül.

A tavalyi vélemények alapján történt intézkedések látható eredményt hoztak, idén még magasabb osztályzatot kapott a fürdőben a tisztaság, a vendéglátás színvonala, a wifi minősége, valamint a gyógyászati szolgáltatások.A kereskedelmi szálláshelyeken gyűjtött kérdőíveket a hotelek vezetése számára külön összesítik.

A kérdőívezés helyéül a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő, a Thermál Panzió, a Colosseum Hotel, az Elixír Hotel, a mórahalmi Tourinform Iroda és a Mini Hungary Park szolgált.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője