2026. január 17., szombat - Antal

Archívum

Környezettudatosság, kaland, közösség – minden korábbinál több erdei vándor járta az országot ezen a nyáron

562

VándortábAz Erdei Vándortáborok célja, hogy megszerettesse a természetjárást a felsőtagozatos és középiskolás diákokkal, ugyanakkor a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos szemléletformálásra is. A résztvevők elsősorban a közösségi élményekre, a nagy kalandokra emlékeznek szívesen.

Idén egy-egy napra ismert művészek is elkísérték a gyerekeket.
Felejthetetlen élményekről, emlékezetes kalandokról, nagyobb önismeretről és összetartóbb osztályközösségekről számoltak be idén is azok a 11-18 éves gyerekek, akik részt vettek az Erdei Vándortáborokban. Nem véletlen, hogy a résztvevők többsége visszatérő túrázó.

Vándorok

Elmer Tamás, az Erdei Vándortáborokat koordináló Országos Erdészeti Egyesület főtitkára szerint a 2017 óta zajló program sikerességét jól mutatja, hogy a meghirdetett férőhelyek már a jelentkezés utáni napon beteltek. Június közepétől augusztus közepéig közel 4000 gyermek és kísérőtanár járhatta végig az eddig meglévő 5 útvonal (a Bakony, a Börzsöny, a Mátra, a Mecsek és a Pilis) előre kialakított szakaszait, ráadásul idén két új helyszínnel gazdagodott a program: a Vasi-Hegyháttal és a Zemplénnel. Az erdei vándorok 138 turnusban érkeztek a 7 útvonalra, amelyeken összesen 24 kialakított táborhely várta a résztvevőket. A túrázók együttvéve mintegy 250 ezer kilométernyi utat jártak be.

„Az Erdei Vándortábor Program keretében az egy hét alatt a gyerekek a virtuális világból kiszakadva valós élményhez jutnak, megismerik Magyarország tájait, megszeretik a természetjárást, és elsajátítják a környezettudatos szemléletet. A vándortáborok ökológiai lábnyoma minimális: törekszünk az étkeztetéshez újrahasznosítható és tartós csomagolóanyagok használatára, nagy hangsúlyt fektetünk a szelektív hulladékgyűjtésre, valamint felhívjuk a figyelmet a tudatos energia- és mobiltelefonhasználatra is”

– hangsúlyozta Elmer Tamás.

Vándorok2

Idén több ismert művész is csatlakozott a túrázó gyerekekhez egy-egy napra. Törőcsik Franciska színművész a Börzsönybe kísért el egy csoportot, Grecsó Krisztián író a Bakonyban, Németh Juci énekesnő a Pilisben túrázott az erdei vándorokkal, a 30Y basszusgitárosa, Varga Ádám pedig a Mecsekben tartott a gyerekekkel. Törőcsik Franciska maga is vándortáboros volt, és a teljes nyugodtság élményét emelte ki a túra után. Grecsó Krisztián pedig sokat táboroztatott iskolásokat, és tapasztalata szerint az erdei környezetben addig nem ismert oldalukat is megmutatják a gyerekek.

„Az ember a természetben, a vadonban érzi a legjobban magát, bárhol is legyen a világon”

– erről Németh Juci beszélt, aki szerint ilyen élményre minden gyermeknek szüksége lenne, és nem csak egy hétre.

Az Erdei és Vízi Vándortáborok két éve indultak, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Révész Máriusz kezdeményezésére, tavaly pedig már a Bringás Vándortáborok is elindultak. Az Erdei Vándortáborokat az Országos Erdészeti Egyesület koordinálja, a táborok helyszíni lebonyolítása pedig a helyi erdőgazdaságok, vagyis a Bakonyerdő Zrt., az Ipoly Erdő Zrt., az Egererdő Zrt., a Mecsekerdő Zrt., a Pilisi Parkerdő Zrt., a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és az Északerdő Zrt. bevonásával történik.

A programhoz a Testnevelési Egyetemmel együttműködésben akkreditált pedagógus-továbbképzés társult, amely lehetővé tette, hogy a kísérő tanárok megfelelő szakmai tudást szerezzenek a túrák szervezéséhez és lebonyolításához. Az Erdei Vándortáborokhoz kapcsolódó gyalogos vándortábor-vezető képzést idén 300-an végezték el, így országszerte már mintegy 1000 pedagógus rendelkezik a gyermekek egyhetes erdei táboroztatásához szükséges ismeretekkel.

 

A művészekkel készült videók elérhetők az Országos Erdészeti Egyesület YouTube-csatornáján.

https://www.youtube.com/channel/UCxcM19dYMcJL4FK8jmMW-_Q

További érdekességek az Erdei Vándor Facebook-, illetve Instagram-oldalán:

https://www.facebook.com/ErdeiVandor/?epa=SEARCH_BOX

https://www.instagram.com/erdeivandor/

(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője