2025. december 24., szerda - Ádám, Éva

Archívum

A szerelemkastély is megújul a Nemzeti Kastélyprogramban

465

nadasdiA nádasdladányi Nádasdy-kastélyban tervezett élményterekben a látogató úgy érezheti majd magát, mintha csak a főnemesi családnál járna vendégségben. A kastély átadása 2020 első negyedévében várható. Az építési munkálatok 65%-os készültségi állapotnál tartanak – közölte Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa.

A 16. század angol és skót kastélyainak mintájára a 19. század végén, Tudor-stílusban épült historizáló kastély a GINOP keretében 1,5 milliárd forint európai uniós forrásból újul meg, amelyet a magyar kormány további 212 millió forintos hazai támogatással egészített ki.

Kis kastélytörténelem

A kastély építtetői, gróf Nádasdy Ferenc és Zichy Ilona grófnő szerelmi házasságot kötöttek, amely a 19. században nem volt megszokott. Új kastélyuk kialakítását közösen tervezték meg a legapróbb részletekig, a feleség azonban a kastély befejezését már nem érhette meg, nagyon korán, huszonnégy évesen elhunyt.

A gróf, aki soha nem házasodott meg újra, a grófnő szobáit úgy rendezte be, ahogyan közösen megtervezték.

szerkast

Korabeli billiárd és levélírás a gróf dolgozószobájában

A kastély megújulása során számos terem „élménytérré" alakul át, a látogatók megtapasztalhatják, hogy milyen volt a 19. századi nyüzsgő szalonélet, a Nádasdyakról szóló folyóiratokat vehetnek kézbe, átélhetik a boldog békeidők hangulatát.

Lehetőség nyílik a korabeli billiárd kipróbálására, a gróf dolgozószobájában pedig leveleket írhatnak a vendégek a korabeli íróeszközök használatával. A korabeli bútorokkal berendezett enteriőrökben a látogató helyet foglalhat, a könyvtárban olvasgathat, a visszaépítésre kerülő télikertben kávézhat, mintha csak a főnemesi családnál járna vendégségben.

Az országban egyedülálló módon megőrzött Ősök csarnokában az eredeti festményeken és reprodukciókon megjelenő neves családtagok történetüket egy szinttel lentebb, az alagsori virtuális élménytérben „személyesen" mesélik el a látogatóknak.

A kastély fénykorának és hanyatlásának történetéből árnyjáték-animációval megvetített 3D-s makett ad ízelítőt.

A kiállításban fontos szerep jut a korabeli kastélyok üzemszerű működése bemutatásának is, hiszen az 1876-ban átadott nádasdladányi kastélyt a kor csúcstechnikájával szerelték fel, a vízvezeték- és csatornahálózat mellett gázvilágítás és légfűtés szolgálta a lakók kényelmét.

kastely

Ezt történt eddig a felújításban

A kastélyt érintő kivitelezési munkálatok során elkészültek a statikai megerősítések, az elektromos és gépészeti munkálatok, a kőműves javítások;a falak glettelése és a vakolás folyamatosan zajlik, valamint a különböző szakági restaurálások is jól haladnak – tájékoztatott a projekt beruházója, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.

A terazzo burkolat javítása és a táblás parketta lefektetése is befejeződött. Az impozáns télikert rekonstrukciós munkálatai is zajlanak, amelynek első lépéseként a tartószerkezet és a tetőszerkezet felállításra került. A télikert bádogos fedése és a díszműbádogos munkák elkészültek, az egyedi faszerkezetű nyílászárók gyártás alatt állnak.

Csónakázótó a megújuló parkban

Az angol tájképi stílusú park területén a sétányok kialakítása folyamatosan zajlik, a tó gabionos partmegtámasztása és a tóparti stég elkészült. Az ismét bejárhatóvá tett kastélypark mind rendezvények, mind családi programok számára alkalmas hely lesz, a megújult tavon csónakázni lehet, valamint vitorlásmodelleket is kipróbálhatnak itt a látogatók.

kastely3

Az építési munkálatok 2019 őszén befejeződnek, a kastély átadása a kiállítások berendezése után 2020 első negyedévében várható.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője