2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Turisztikai központot fejleszt Balassagyarmat

568

balassaaA Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében 450 millió forint pályázati támogatást nyert el a balassagyarmati önkormányzat a Nyírjes Turisztikai Központ fejlesztésére. A beruházás eredményeként újdonságokkal gyarapodik a Szlovákiával határos Ipoly-parti város - erről tájékoztatta lapunkat Csach Gábor alpolgármester.

- A Nyírjes, Balassagyarmat üdülőterülete és jelentős értékekkel rendelkező természetvédelmi terület, ahol hat mesterséges tó, füvészkert és vadaspark is található.

balas

A projekt részeként mintegy nettó 300 millió forintot költenek majd a létesítmények fejlesztésére. Elsősorban olyan attrakciókat hoznak létre, amelyek valamilyen formában már működtek az 1970-1980-as években az üdülőterületen. Így például az autósoknak és a kerékpárosoknak negyven férőhelyes parkolót építenek. Emellett vízi színpadot is kialakítanak, ahol koncerteket és más rendezvényeket tartanak. De lesz játszóház és mesepark is, amely egyben interaktív közösségi térként szolgál és a leendő nyári táborok szervezésére is alkalmassá tesznek.

balassa

Az elképzelések szerint több, már meglevő sétáló ösvényt állítanak helyre és ezeket a kerékpárosok is használhatják. A projekt fő eleme viszont a közösségi látogatóközpont létrehozása lesz, amelyet a hat közül a legnagyobb tó partján alakítanak ki, a jelenlegi rossz állapotú csónakház helyén. Ezt a teret több irányból is megközelíthetik majd a látogatók. A játszóháztól egy lombkorona sétány és függőhíd vezet majd a központhoz, ahol bisztrót nyitnak és egész évben meleg ételekkel is várják a vendégeket. Emellett kilátót építenek, valamint pihenőhely is lesz a kerékpárosoknak, zuhanyzóval, öltözővel és illemhellyel. Egyedülálló attrakciónak ígérkezik a biciklisek égi pályája, - ennek még csak angol-száz neve van: skybike - amelyhez kétszáz méter hosszú drótkötél pályát építenek, s ezen a drótpályán lábbal hajtott függő kerékpárral tehetik majd meg a négyszáz méteres tó és erdő feletti kört.

Ennek a nagyszabású fejlesztésnek az a célja, hogy a Nyírjes üdülőterület adottságait még jobban kihasználják a jövőben. Az Ipolyerdő Zrt. egyébként 2012-ben füvészkertet és vadasparkot nyitott ezen a területen, amelyek ma már annyira népszerűek, hogy évente 10-12 ezer látogatót fogadnak. Ezek a látványosságok azt a célt szolgálják, hogy egy komplex programsorozat részeként, a város lakóinak pihenésén túl, az idelátogatóknak egész napos programot nyújtson a Nyírjes. A fejlesztésnek - amely várhatóan 2020-ban megvalósul -, egyéb következménye is lesz, miután az önkormányzat a Nyírjesben kívánja kialakítani Nógrád megye egyetlen szabad strandját is.

balassa2

Ezzel a beruházással a város vezetésének az volt a célja, hogy Balassagyarmat kielégítse az "egynapos turizmus" követelményeit, amit aztán az "egynapos turizmus" feltételeinek kialakítása követ. Mindezt elsősorban a szállóhelyek infrastrukturális fejlesztésével, a környék látnivalóinak és szolgáltatóinak szoros együttműködésével, a különböző tematikájú csillagtúra útvonalak kialakításával szeretnének biztosítani.

Forrás: turizmus.com

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője