2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Rosszul sült el a reklám, banánért vette meg az autót

409

cadillacA saját kárán tanulta meg egy amerikai autókereskedés vezetője, hogy ha valamit egy hirdetésben állít, akkor azt be is kell tartania, még akkor is, ha nem hiszi, hogy bárki rákap a vevőcsalogató poénra. Jelen esetben arra az ajánlatra, hogy az egyik autót 10 ezer banánért el lehet vinni.

Chris Pio gondolt egy merészet, és azt írta 1997-ben a Cadillac hirdetése mellett, hogy az első, aki 10 ezer banánnal megjelenik, viheti. Jeff Quirion pedig osztott-szorzott, és úgy döntött, hogy ez egy elég jó üzletnek ígérkezik, úgyhogy el is ment a connecticuti Bristolban található autókereskedésbe.

Az ABC-nek nyilatkozó Quirion azt mondta, eleinte el sem árulta a kereskedésben, hogy egészen pontosan mi a terve, illetve milyen fizetőeszközben gondolkozik. „A lehető legjobb ajánlatot akartam megszerezni” – mondta a riporternek, és ez sikerült is, hiszen ezzel 400 dollárt spórolt magának. Igaz, arról nem szólnak feljegyzések, hogy ez banánba átváltva egészen pontosan mit is jelent.

A vásárlónak egy hétvége elég volt ahhoz, hogy beszerezze a reklámárnak szánt mennyiségű banánt, és azt egy furgonban a kereskedéshez vigye. Pio megerősítette, hogy a vevője előtte még alkudott is, így a vesztesége nagyjából 1200 dollár körül van. De akkor ez már késő bánat volt, és a pereskedést megspórolva és az eset kapcsán némi plusz promócióban bízva bevállalta, hogy megköti az üzletet.

A pórul járt autódíler azt mondta, hogy nagyjából 30 banánt evett meg azóta, és mikor a riporter annyit kérdezett tőle, hogy szereti-e a banánkenyeret, a férfi kissé keserűen csak annyit válaszolt, hogy most már kénytelen lesz.

A Cadilac új tulajdonosa egyébként nem gyümölcskereskedő, és nem is tervezte, hogy folytatja ezt az ételben fizetős üzletelést, ugyanis eltökélt szándéka, hogy mikor majd továbbértékesíti az autót, akkor egészen biztosan készpénzt kér érte.

Egyébként 1997-ben, ha nagy tételben vásárolt banánt, akkor olyan 60 cent körül juthatott hozzá egy kilóhoz, a 10 ezer darab ára persze méretfüggő. Az internet szerint egy kiló banán, az átlagosan hat darab, vagyis 1650-1700 kiló banánnal kell számolni, ami a 60 centes árral szorozva nagyjából ezer dollár befektetést jelent. Persze lehet számolni az inflációval, és az sem egyértelmű, hogy teljesen új autóról volt-e szó, de az eredeti hirdetésben 2250 dollárért árulták, vagyis tényleg elég jó üzletet csinált vele az új tulajdonos. A Chris's Auto Clinic azóta is működik – igaz, már sokkal elővigyázatosabb a hirdetésekkel.

Forrás: index.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője