2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Bővítik a debreceni repteret

501

debÚj futópályát építenek és bővítik a reptér kapacitását, hogy ki tudják szolgálni a növekvő forgalmat – jelentette be Papp László polgármester. Debrecen és a Wizz Air stratégiai együttműködésének keretében elbontják a jelenlegi futópálya melletti, használaton kívüli betoncsíkot, és a helyén egy teljesen új, 45 méter széles futópályát építenek korszerű,...

...ILS 3 műszeres leszállító rendszerrel.

Papp László polgármester emlékeztetett arra, hogy 2012-ben indult el az első Debrecen-London menetrend szerinti Wizz-járat, azóta már két bázisgép is üzemel a debreceni nemzetközi repülőtéren. Az idei, várhatóan 600 ezres utasszám kiszolgálása céljából jelentősen bővítették a kapacitást az utasbiztonsági zónában, az áteresztőképesség növelésére két új biztonsági kapu próbaüzeme kezdődött meg, két új utasbeszállító kaput is kialakítottak, növelik a parkolókapacitást, a büfé és a shop területét, illetve bővítik a transzferszolgáltatást.

debrecen

Egy korábbi adat szerint 2018 első kilenc hónapjában 300 ezer utas fordult meg a Debrecen Airporton.

Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója hozzátette: az új futópálya megépítése a járatszámok, az úti célok számának növelése mellett lehetővé teszi az együttműködés bővítését más területeken is. Példaként a repülőkarbantartás Debrecenbe helyezését, illetve a debreceni bázisú pilóta- és repülőgépmérnök-képzés beindítását említette.

Bejelentette azt is: a Wizz Air november 19-én Debrecenből is indít szurkolói járatot a magyar labdarúgó válogatott walesi mérkőzésére.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője