2026. január 12., hétfő - Ernő

Archívum

Eladják a magyar Kikákat

644

kikaA Kika lakberendezési áruházlánc tulajdonosa, az osztrák Signa Csoport eladta magyarországi, csehországi, szlovákiai és romániai üzleteit az XXXLutz osztrák cégnek – jelentette a Die Presse című osztrák napilap. Az új tulajdonos Magyarországon a Mömax hálózatot is birtokolja.A Signa közlése szerint a vonatkozó szerződést már április 26-án aláírták.

A Kika ezentúl teljes mértékben az ausztriai üzlethálózatára akar összpontosítani. A szerződés értelmében 22 ingatlan és 1500 dolgozó cserél gazdát. A vételárat az ausztriai üzletekbe fektetik azzal a céllal, hogy a kika/Leiner modernizálásával tovább dinamizálják a hazai hálózatot, amelybe már eddig is több százmillió eurót invesztáltak – mondta el a lapnak Christoph Stadlhuber, az osztrák cég ügyvezetője.

kikadebrecen

Thomas Saliger, a XXXLutz szóvivője a Pressének nyilatkozva elmondta: céljuk az, hogy minden egyes országban, ahol jelen vannak, ők legyenek a piacvezetők.

A XXXLutz az ügylet nyomán már 304 egységgel és több mint 23 ezer dolgozóval rendelkezik 12 országban. A vételárat a felek titokban tartják. A tulajdoncsere a versenyhatóság jóváhagyása után lép életbe.

Forrás: origo.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője