2026. január 18., vasárnap - Piroska

Archívum

Jövőre új utascentrumot kaphat a Keleti

470

keletipu3A karbantartási munkálatok befejeztével május 27-én, hétfőn hajnalban újraindulhat a menetrend szerinti vonatközlekedés a Keletiben. A naponta több mint 30 ezer utast fogadó pályaudvar megszépülése itt azonban nem ér véget, 2020-ban a régi pénztárak helyén korszerű utascentrum épülhet. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtónak tartott bejáráson tájékoztatott a MÁV terveiről.

A Keleti pályaudvar az egyik legjelentősebb forgalmú vasútállomás, átlagosan 400 vonat indul és érkezik naponta, ezért is volt nagy szükség a karbantartási munkálatok elvégzésére. Az elmúlt két hétben többek között újraaszfaltozták az utasperonokat a csarnok egész területén, új, modern, ledes utastájékoztató kijelzőfalat telepítettek, korszerűsítették a térvilágítást, lebontották a használaton kívüli, egykori büféket, pavilonokat. A pályaudvar teljes hálózatán javították a vasúti pályát, és elvégezték a szükséges beavatkozásokat a felsővezetéki hálózaton.

keletipu

Az elvégzett munkálatok jelentős mértékben javítani fogják a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló vonatok menetrendszerű közlekedését, valamint a pályaudvar szolgáltatásainak színvonalát.

A Keleti pályaudvar jelentős forgalmát tökéletesen példázza, hogy tavaly több mint 4 millió menetjegyet értékesítettek, az állomás 2018 évi nettó bevétele meghaladta az 5,6 milliárd forintot. Az összes menetjegy kétharmadát a pénztárakban, a fennmaradó egyharmadát automatákból vették meg.

A jelentős utasforgalom miatt kiemelten fontos, hogy az utasok kiszolgálása még komfortosabb legyen, ezért a pályaudvaron utascentrum létrehozását tervezi a vasúttársaság. Az utascentrum a peronszint alatt, a jelenlegi belföldi pénztárak és a pénztárak előtti terület teljes átépítésével valósulhat meg. Kilenc pénztári és két ügyfélszolgálati munkahely kaphat majd helyet, így a belföldi- és a nemzetközi menetjegy-értékesítésen túl az információs- és az ügyfélszolgálati iroda is itt működhet tovább. Helyet kap még egy szolgáltatásértékesítő iroda, ahol a csoportos utazásokkal kapcsolatos igényeket intézik majd. A nemzetközi jegyváltást segítve az utascentrumban elhelyeznek egy önkiszolgáló nemzetközi jegyvásárlási pontot is.

keletipu2

A menetjegyváltási idő csökkentése a MÁV kiemelt céljai között szerepel, ezért az utasok gyorsabb kiszolgálása érdekében ügyfélhívó fogja a megfelelő munkaállomáshoz irányítani a várakozó utasokat, és terv szerint a jegyautomaták számát is növelni fogják a jelenlegi 14-ről 26-ra – hangzott el a tájékoztatón.

Annak érdekében, hogy az utasok kényelmesen meg tudják közelíteni a peronokat mozgólépcső és lift építése is tervben van.

Az ütemezés szerint október elején indulhat meg a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás, és 2020 tavaszán kezdődhet meg az utascentrum építése.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Interaktív séta a Magyar Zene Házában

Interaktív séta a Magyar Zene Házában

More details
Varázslatos Magyarország –

Varázslatos Magyarország – "Az év természetfotósa" kiállítás

More details
Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

Tex-Mex fesztivál, 2026. január 29. – február 1.

More details
Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

Mangalica Fesztivál a Time Out Market Budapestben, 2026. január 26. – február 1.

More details
Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

Hétköznapi luxus kiállítás: sztárok személyes emlékeikkel érkeznek

More details
Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője