2025. december 27., szombat - János

Archívum

×

Hiba

Passed variable is not an array or object

Eltűnik a juhász szakma

356

juhaszszakmaHagyományőrző juhászoknak rendeznek találkozót. Néhány éven belül teljesen eltűnhet a klasszikus értelemben vett juhász szakma, helyettük a családi gazdaságok tagjai egymás között felosztva végzik el az egykori munkakör feladatait. Az utolsó tradicionális juhászok az Állattenyésztési Napokon találkoznak a hétvégén, ahol rajtuk kívül az országból közel ezer juhtenyésztő is érkezik az eseményre.

Csupán a hagyományőrzésben marad meg a klasszikus juhászat, a szakma mára teljesen átalakult. Az egykori munka az állatok kihajtásából, legeltetéséből és napi ellátásából állt; a mai gazdák feladatköre azonban sokkal összetettebb, ráadásul a munka struktúrája is megváltozott.

barikak

Az utolsó tradicionális juhász-képzések a ‘80-as ‘90-es években szűntek meg. Azóta a juhtenyésztéssel és tartással kapcsolatban szerveznek juhászképzésként elhíresült felnőttképzéseket, ezek célja azonban már nem a hagyományos munkakör tovább örökítése. A juhászat, juhtartás és tenyésztés részletei generációról-generációra szállnak a családi gazdaságokban.

juhaszbacsi

Az ország juhásztalálkozóját idén május 11-én, Hódmezővásárhelyen rendezik meg az Alföldi Állattenyésztési Napokon.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

BETA, mert minden más csak szerszám!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« December 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31        

Tartalom galéria

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

KRISTÁLY - Újcirkusz-mese a Millenáris Üvegcsarnokában

More details
Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

Karácsonyi vásárok Magyarországon 2025-ben

More details
Jégvarázs a Madách Színházban

Jégvarázs a Madách Színházban

More details
Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

Óbudán újra a forralt bor a karácsonyi szezon sztárja

More details
Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

Digital Compliance konferencia, 2026. március 3.

More details
Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

Karácsonyi élményajándékozás pörgeti fel az utazási piacot

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

Különleges LED vetítéssel jön az Avatar folytatása Budapestre

More details
Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

Magyar Marketing Fesztivál, 2026. január 29.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője