2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Indul a szezon a Balatonon

850

balatonVártámadással, palacsintafesztivállal és Füred Kapitány kincsvadászatával nyitják a balatoni szezont.137 szálláshely, 89 vendéglátóegység és 15 pincészet csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amelynek célja, hogy megmutassák, a Balatonra nem csak nyáron érdemes utazni.

A Nyitott Balaton elnevezésű akcióban részvevők úgy vélik, a Balaton Régió tavasszal is képes olyan kínálatot biztosítani, amely miatt érdemes a tó partjára utazni.

Fekete Tamás, a Balaton Turizmus Szövetség alelnöke elmondta: Balatongyörökön például Palacsintafesztivállal (április 28.), Sümegen majálissal és tüzérségi vártámadással, lovagi tornával várják az érdeklődőket (május 1.). Balatonalmádiban a „Régi villák nyomában” elnevezésű városi túrán lehet részt venni. A Riviéra TúraWeekend egy igazi kihívás lesz, a 4 nap alatt akár 119 kilométer távot is megtehetnek a túrázók (április 28. - május 1.).

Nyitott Balaton

Fotó: turizmus.com

Ez idő alatt, a Balaton nyugati csücskében, Hévízen zajlik majd a Boldog Békeidők Hévíze rendezvénysorozat is, ahol a település "virágkorát", az 1860-as évektől az 1930-as évekig terjedő időszakot elevenítik fel. Balatonföldváron pedig Kettesfogathajtó versennyel (május 26.) várják a vendégeket. Siófokon a Piknik a Parton rendezvénysorozat keretén belül májusfa állítással, kézműves vásárral, gyerekjátékokkal és rengeteg finomsággal várják az érdeklődőket. (április 28. - május 1.)

Az említett rendezvények mellett, a www.nyitottbalaton.hu weboldalon még több mint 100 sport, kulturális és gasztroprogram között lehet válogatni. Mint azt az alelnök elmondta: Idén komoly hangsúlyt fektetnek a kerékpáros programok népszerűsítésére. Ennek egyik fő része a "Pecsételd körbe a Balatont két keréken!" túra, melynek célja, hogy a résztvevők érintve a pecsételő helyeket, (múzeumok, vendéglátóhelyek, szálláshelyeket) részben vagy teljesen körbekerüljék a Balatont.

A Balatoni Hajózási Zrt. egyes hajójegyei árából 15% kedvezményt ad az online kupont letöltők és felmutatók számára. A szerencsés gyerekek, akár ingyen is utazhatnak a hajókon. Ennek feltétele, hogy Füred Kapitány, a balatoni mesehős kincsvadászatain megtalálják az elrejtett a hajójegyeket.

Fekete Tamás szerint, utazás előtt érdemes áttanulmányozni a régió honlapjait, mert a sokféle kedvezményt összevonva több ezer forintot spórolhatunk.

 

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője