2025. augusztus 23., szombat - Bence

Archívum

24. Lengyel Filmtavasz, 2018. április 12-18.

608

film12018-ban ünneplik a lengyelek függetlenségük visszaszerzésének 100. évfordulóját. Lengyelország 123 éves felosztottságát követően újjászületett és visszatért Európa térképére. Az idei Lengyel Filmtavasz keretében ezt az időszakot a Mania c. filmalkotás segítségével idézzük fel, melyben a főszereplőt a némafilmkorszak épp emelkedőben lévő sztárja, Pola Negri alakította.

Rendezője és operatőre pedig a magyar Illés Jenő volt. A korábban eltűntnek vélt, de 2006-ban megtalált némafilm vetítését élőzene színesíti a Czerwie együttes előadásában. 

A visszaszerzett függetlenség elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szabadság fogalmával, amelyért az utóbbi évszázad során Lengyelországnak többször meg kellett küzdenie. A szabadságnak azonban sok dimenziója és arca van, amit az idei filmek is szemléltetnek, mind az egyén, mind a nemzet tekintetében. Túlnyomó részük igaz történeteken alapul, hiszen a legérdekesebb forgatókönyveket maga az élet írja. A nézők olyan hétköznapi emberek sorsát ismerhetik meg, akik a legkegyetlenebb időkben, vagyis a háború ideje alatt éltek, mégis, amikor a leginkább számított, hősiesen helyt álltak. A Letépett kalász egy parasztlány alakját idézi fel, aki az I. világháború során mártírhalált halt a hit és az emberi méltóság védelmében. A kiátkozott c. film a lengyel antikommunista felkelés hőseiről szól, tisztelettel adózva azoknak a katonáknak, akik a II. világháború után a szovjet megszállás ellen harcoltak, és akiknek nem csak kínvallatással és halállal kellett szembenézniük, hanem azzal is, hogy a népi hatalom minden nyomukat megpróbálta kitörölni a közösség emlékezetéből.

A népirtás és a veszteség traumájával szembesülnek A madarak Kigaliban énekelnek c. film szereplői. A lengyel alkotók ráirányítják a néző figyelmét annak nehézségeire, hogy egy tragédia megtapasztalása után hogyan lehet normális életet folytatni. Bár Ruanda messzinek látszik a maga problémáival, a rossz és a gyűlölet mechanizmusa meglepően univerzális.

Ugyancsak az erkölcsi dilemmákat érinti a Gyilkos vagyok c. pszichológiai thriller, mely a XX. sz. hetvenes éveiben történt eseményeket eleveníti fel, ábrázolva az egyén és a totalitárius rendszer konfliktusát.   

A szabadság személyes dimenzióját veszi szemügyre a következő két mű. A Legjobb c. film Jerzy Górski életútját mutatja be, akinek a legmélyebbre kellett süllyednie ahhoz, hogy heroikus csatát vívjon saját gyengeségével és kiváló sportolóvá váljon. A minden korlátot legyőzni képes belső erőt csodálhatjuk meg a Carte blanche c. filmben is, melynek főszereplőjét a súlyos fogyatékosság sem bírja megakadályozni hivatása megvalósításában.

A filmfesztivált meglepetés, egy tudományos-fantasztikus mű koronázza meg. Az Ádám varázsdoboza c. film rendhagyó vígjáték, mely az időutazásról és a téridő határait elsöprő szerelemről szól. Nyolc film, nyolc történet a szabadságról, nyolc feledhetetlen est a lengyel filmművészet remek alkotásaival.

Időpont: 2018. április 12-18.
Helyszín: Művész Mozi
Információ: muveszmozi.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője