2026. március 22., vasárnap - Beáta

Archívum

Korabeli öltözékben nézheti meg a gyulai várat

767

reneszanszKülönleges időutazásban lehet része a látogatónak a gyulai Vármúzeumban: korabeli ruhákba öltözködve, tárlatvezető kalauzolásában járhatja be a középkori téglavár minden zegzugát, miközben megismerheti a vár egykori lakóinak életmódját és lakókörnyezetét, valamint sok érdekes történetet hallgathat meg a középkori gyulai erődítmény múltjából, írja a Programturizmus honlap.

A garantált program szombatonként 10 órától 12 óráig tart. Ugyanebben az időben az érdeklődők a lúdtollal való betűvetéssel is megpróbálkozhatnak, valamint 11 órától solymászbemutatót nézhetnek. A hölgyeket érdekelheti továbbá a Liktárium - avagy a gyümölcstartósítás fortélyai a sütőházban című program, míg az urak azt tanulmányozhatják, hogyan kel életre az üllő és kalapács a kovácsműhelyben.

(Forrás: www.travelo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője