2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Továbbra is népszerű az OTP SZÉP kártya

972

szepkartyaTavaly 80 milliárd forintot költöttek az OTP SZÉP kártyabirtokosok élmények gyűjtésére, ami több mint 8 százalékos növekedést jelent a 2016-os eredményekhez képest. A legnagyobb kibocsátó várakozásai szerint az idei évben még népszerűbb lehet a SZÉP kártya, hiszen tíz hosszú hétvégén pihenhetünk.

Az OTP SZÉP kártya az utóbbi évekhez hasonlóan 2017-ben is megdöntötte korábbi rekordját mind a feltöltések, mind a költések tekintetében. Előbbi kilenc, míg az utóbbi több mint nyolc százalékkal haladta meg a 2016-os év eredményeit.

A legnépszerűbb időszak 2017-ben is a nyár volt, ebben a három hónapban a kártyabirtokosok több mint 27 milliárd forintot fordítottak pihenésre, ami az éves költés harmadát jelenti. Ezt követte a három tavaszi hónap, amikor a dolgozók 21 milliárd forintnyi juttatást használtak fel SZÉP kártyájukkal.

A költési adatok szerint a kártyabirtokosok még a tavalyi év utolsó napjait is aktív pihenéssel és élményszerzéssel töltötték.  Amíg 2016-ban december 22. és január 1. között 2,1 milliárd forintot költöttek, addig ugyanebben az időszakban ez az összeg tavaly már meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A régiók népszerűségének sorrendje ellenben nem változott 2016-hoz képest. Tavaly is a Budapest-Közép-Dunavidéki Régió volt a legnépszerűbb a SZÉP kártyások körében, míg a második helyre az Észak-Magyarországi Régió került, a harmadik legkedveltebb országrésznek pedig a Nyugat-Dunántúli Régió bizonyult.

A legnagyobb hazai kibocsátó szerint az idei is az OTP SZÉP kártya éve lehet, hiszen amellett, hogy 2018-ban is kedvező adóteher mellett adhatják ezt a juttatást a munkáltatók dolgozóiknak, idén összesen tíz hosszú hétvége áll a lakosság rendelkezésére, hogy családjukkal közösen szerezzenek új élményeket SZÉP kártyás feltöltéseik felhasználásával.

Az idén hatályos adójogszabályok értelmében évi 450 000 forintig a SZÉP kártyás juttatások után 34,22 százalékos közterhet kell fizetni (1,18-as adóalapra 15 százalék személyi jövedelemadó és 14 százalék egészségügyi hozzájárulás). Ezzel a SZÉP kártyás feltöltés továbbra is a legkedvezőbb adóteher mellett adható elektronikus béren kívüli juttatás marad 2018-ban is.

(Forrás: businesstraveller.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője