2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Keresik a 2017-es év fiatal vállalkozóját

864

vallaltvezetoA FIVOSZ kilencedik alkalommal hirdeti meg az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat. A fiatal vállalkozók legnagyobb presztízsű magyarországi díjára a 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró természetes személyek jelentkezhetnek, illetve jelölhetők 2017. november 12-ig.

A legnagyobb szakmai elismerésnek számító, magas presztízzsel bíró díj a fiatal vállalkozói generáció jeles képviselőinek munkásságát ismeri el - azokat a vállalkozókat, akik fiatal koruk ellenére sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A díjazott egy éven át a fiatal vállalkozók nagykövete lesz, amely számos média megjelenéssel és előadói felkéréssel is jár.

Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke elmondta:

már várják azoknak 18 és 40 év közötti, saját vállalkozással bíró fiataloknak jelentkezését és jelölését, akik sikeresek a gazdasági életben, és jó példaként szolgálhatnak társaik számára. A nevezési határidő 2017. november 12.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díjat 2016-ban Oltványi Zsolt, a Mentes Cukrászüzem tulajdonosa kapta meg.

"A díj elnyerésével új értékes kapcsolatokra és rengeteg PR megjelenésre tettem szert, amely a cégnek is előnyös helyzeteket teremtett és új üzleti lehetőségeket hozott. Egy olyan szintű elismertséget jelentett, amivel bármilyen partneri helyzetben tárgyalóképes félként tekintenek rám és az általam képviselt cégre"

- mondta Oltványi, aki hozzátette:

az idei jelentkezőknek azt javasolja, jól átgondolt, szakmailag is hiteles kommunikációs anyagot készítsenek magukról, amelyből láthatóvá teszik cégünk és önmagunk munkásságát. Emellett a számszaki összegzés és hiteles cégadatok megjelenítése is nagyon fontos része a pályázatnak.

Az Országos Fiatal Vállalkozói Díj átadására novemberben, a Fiatal Vállalkozók Hete gálájának keretében kerül sor neves vállalkozók, multinacionális cégek vezérigazgatói, fiatal vállalkozók társaságában. A díj odaítéléséről a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnöksége fog dönteni.

További részletek és jelentkezés

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője