2026. február 2., hétfő - Karolina

Archívum

II. Erdővarázs Családi Nap, 2017. szeptember 8-9.

957

muzsikalazerdoAz állami erdőgazdaságok szeptember 8-9. között Budapest szívében, a Szabadság téren mutatják be a vadregényes magyar erdők értékeit és az erdészek izgalmas munkáját. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló ismeretterjesztő programokat és interaktív bemutatókat többek között a magyar népi hagyományokból is merítő zenés színpadi produkciók színesítik. 

A programban szerepel többek között Rutkai Bori Banda, Kiskalász zenekar, Első Pesti Rackák Ferenczi Györggyel, Góbé zenekar), valamint lesz még bábszínház és Állatijó Bemutató is a kissebbeknek. A rendezvény látogatása és a programokon való részvétel ingyenes!

A tavaly nagy sikerrel zárult Erdővarázs Családi Nap után az állami erdőgazdaságok idén másodszorra is kiköltöznek a budapesti Szabadság térre, hogy a tavalyinál is több, immár 15 tematikus sátorban mutassák be a hazai erdők titkait és a magyar erdészek mindennapi munkájának sokféle vetületét.

Magyarországon több évszázados hagyományra tekint vissza a fenntartható erdőgazdálkodás, amelynek eredményeként az első világháborút követő 10 százalékról mára a 20 százalékot is meghaladó arányúra nőtt hazánkban az erdővel borított területek nagysága.

Tematikus sátrak, amelyekben a rendezvény ideje alatt közelebbről is meg lehet ismerkedni a magyar erdészek munkájával és a magyar erdők kincsestárával:

  1. FÁTÓL Z-IG – Ebben a sátorban izgalmas részleteket tudhatunk meg a fa második életének ezerféle alakjáról, és a fák hasznosságáról
  2. ÉLMÉNYERDŐ – Az erdei iskolák tematikus sátra, ahol azt mutatják be, miképp válik az erdőben élménnyé a tanulás
  3. ERDEI KINCSESTÁR – Vadgyümölcsök, gombászás, erdei méhészet és gyógynövények tárják ki a magyar erdők kincsestárának kapuit
  4. MUNKÁRA FEL! – Vajon hányan tudják, milyen jelentős szerepet játszanak a magyar erdők a kisvállalkozások életében és a vidéki munkahelyteremtésben?
  5. VIGYÁZZ RÁM! – Az erdők fontos tényezők a klímaváltozással járó változásokhoz történő tudatos alkalmazkodásban, az erdészek pedig nem gazdálkodnak velük, hanem gondozzák és védik őket
  6. VIGYÁZZ A TŰZZEL! – Csak Te segíthetsz abban, hogy megelőzzük hazánkban a pusztító erdőtüzeket!
  7. NAGYON VADON – A hazai erdők állatfaj-gazdagságával és a városokban élő állatokkal ismerkedünk
  8. ERDÉSZ-HÁZ - Turistaházak, szálláshelyek, vendéglátás az állami erdőkben
  9. VADKALAND – Vadgazdálkodás, erdő és vad kapcsolata
  10. BAKANCSLISTA - Országos Kékkör, bakancsos, kerékpáros és lovas turizmus
  11. ÖRÖKERDŐ – A fenntartható állami erdőgazdálkodás, amely felkészíti a magyar erdőket a klímaváltozásra és megerősíti természeti jövőképünket
  12. ZAKATOLÓ – Sokunk kedvencei, az erdei kisvasutak is kizakatolnak a Szabadság térre
  13. EHETŐ-ERDŐ – Vadhúsok, szörpök, fűszerek, lekvárok és még megannyi finomság, amit mind-mind a hazai erdők nyújtanak
  14. ERDÉSZ LESZEK! – Az erdészek bemutatják, munkájukkal hogyan szolgálják a közjót, hogyan terveznek 100-150 évre előre, hogyan kezelik az erdőt a csemetétől a famatuzsálemig
  15. TÚRÁZNI MENTEM! – Az idén újra indult, szervezett hazai Erdei Vándortábor program részletei, kínálata és élményei

A Szabadság téren ezen túl népi játékokkal, kézműves foglalkozással, erdészeti gépbemutatóval, valamint a rendezvény ideje alatt folyamatosan nyitva tartó büfével is várják az érdeklődőket. Ökoiskolák számára továbbá mindkét napon szervezett erdei iskolai foglalkozások lesznek, amelyre augusztus 31-ig lehet előzetesen jelentkezni a rendezvény honlapján.

Időpont: 2017. szeptember 8-9.
Helyszín: Budapest, Szabadság tér
Információ: erdovarazs.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

Kell egy indok Olaszországhoz? Akkor itt a téli olimpia!

More details
Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

Megnyitja kapuit a Blaha Chicken Tenders

More details
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon

More details
INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

INHORGENTA ékszer-, óra- és drágakő-kiállítás, 2026. február 20-23.

More details
Mackóvasárnap a Budapesti Állat- és Növénykertben, 2026. február 1.

Mackóvasárnap a Budapesti Állat- és Növénykertben, 2026. február 1.

More details
Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, 2026. január 30. február 1.

Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállítás, 2026. január 30. február 1.

More details
Farsangkor tarolhat a fánk

Farsangkor tarolhat a fánk

More details
A dzsungel könyve 30 éves jubileuma – Ünnep a Vígszínházban

A dzsungel könyve 30 éves jubileuma – Ünnep a Vígszínházban

More details
EVENT LAB Budapest 1.0 – 2026. február 12.

EVENT LAB Budapest 1.0 – 2026. február 12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője