2025. augusztus 21., csütörtök - Sámuel

Archívum

Nagy Sportágválasztó, 2017. május 26-27.

1122

sporteszkozA Nagy Sportágválasztó célja nem változott: minél többeket buzdítani a sportolásra, egy helyszínen lehetőséget adva közel 100 sportág kipróbálására. Mert más érzés nézni a sportot, és más érzés kipróbálni, kézbe venni a sporteszközöket, belekóstolni az egyes mozgásformák lényegébe, gyakorlati sportélményeket szerezni.

A szervezők reményei szerint az esemény sokakat vezethet el a kiválasztott mozgásforma sportegyesületi kapuihoz. Ismét lesznek vizes medencék több sportágnak teret adva (kajak-kenu, sárkányhajó stb.), lesz sípálya, lovarda, mászófal, továbbá az érdeklődők a küzdősportok és a labdajátékok sokaságával is megismerkedhetnek. Lesznek olimpiai és nem olimpiai, szabadidős és versenysportok, nőiesebb és férfiasabb sportok egyaránt, ami biztos, itt mindenki megtalálhatja a korához, erőnlétéhez, testfelépítéséhez leginkább illő sportágat.

Íme a tavalyi esemény összefoglalója:

A sportági helyszíneken érdekes bemutatókat, nyílt edzéseket láthat a közönség, de ami a lényeg, edzői jelenlét mellett minden sportágba bele is lehet kóstolni. A rendezvényen lehetőség nyílik a találkozásra, sőt együttsportolásra a helyszínen megjelenő olimpikonokkal, élsportolókkal. A részletes programról és a neves sportolók személyéről, megjelenési időpontjairól a rendezvény honlapján www.sportagvalaszto.hu lehet majd információt kapni. 

A kétnapos rendezvény pénteki napja továbbra is az előre bejelentkezett, pedagóguskísérettel érkező óvodai, iskolai gyerekcsoportoknak van fenntartva, pénteken 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.

A rendezvény szervezői szeretnék, ha a Nagy Sportágválasztón az óvodástól a nyugdíjas korosztályig mindenki megtalálná a hozzá leginkább illő sportágat, hiszen a sportot nem lehet sem túl korán, sem túl későn elkezdeni!

Időpont: 2017. május 26-27.
Helyszín: Budapest, X, kerület, Merkapt Sportközpont
Információ: www.sportagvalaszto.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Augusztus 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

Tűzijáték: 2025. augusztus 20-án folytatódik az Öreg Pásztor Meséje

More details
Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

Légi parádé a Duna felett, 2025. augusztus 20.

More details
Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

Magyar Ízek Utcája, 2025. augusztus 18-20.

More details
Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

Koronázási Ünnepi Játékok, 2025. augusztus 17-20.

More details
Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

Debreceni Virágkarnevál, 2025. augusztus 15-20.

More details
Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

Gárdonyi napok Egerben, 2025. augusztus 14-19.

More details
Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

Botanica Expo, 2025. augusztus 15-20.

More details
Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

Szent István-terem: látogasd meg a Budavári Palota újjászületett csodáját!

More details
Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

Mándoki Soulmates koncert, 2025. augusztus 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője