2026. január 13., kedd - Veronika

Archívum

Levegőben lógó medence is lesz a Csillaghegyi strandon

659

furdozoAz ünnepélyes alapkőletétellel elkezdődött a Csillaghegyi strand állandó üzemelésű fürdővé alakítása. A Budapest Gyógyfürdői Zrt. több mint 3 milliárd forintos projektje várhatóan 2018 nyarára valósul meg. A fürdő megújulásáról, bővítéséről és a jövőbeni tervekről a január 27-i alapkőletétellel egybekötött sajtótájékoztatón volt szó.

A Csillaghegyi strand területén egy 7000 négyzetméteres, teraszos kialakítású fedett fürdő létesül, amelyet összekötnek a meglévő, felújításra kerülő „bunker” épülettel. A hegyoldalban épülő, hétszintes létesítményben helyet kap egy 33x25 méteres úszómedence, tanmedence, wellnessrészleg, panorámás étterem, egyik szintjén pedig egy 500 négyzetméteres gyerekparadicsomot létesítenek, amivel azt a régi adósságát törleszti a BGYH, hogy a kisgyermekes családok számára egész évben biztosítsa a fővárosban a fürdési lehetőséget.

Az új fürdő legfelső szintjét a szaunavilág foglalja majd el a városra néző terasszal és egy látványos medencével, amelyet kiugrasztanak az épületből, tehát olyan hatást fog kelteni, mintha a levegőben lógna. A fürdő másik büszkesége lesz egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amely a hamarosan lebontandó régi újpesti fürdőből kerül át.

Tarlós István elmondta, hogy az alapkőletétel jelentős állomása Budapest fürdőfejlesztési programjának, a fejlesztésnek köszönhetően ugyanis egy újabb, egész évben nyitva tartó fürdőegységgel gazdagodik a főváros. A beruházásnak kettős célja van: egyrészt a lakosság színvonalasabb kiszolgálása – wellness részleggel, szaunavilággal, „gyerekparadicsommal” és étteremmel – másrészt a sportolók, köztük is az utánpótlás céljait szolgálva kíván megfelelő teret biztosítani.

A csillaghegyi projekt – amelynek eredményeként egy újabb, meghatározó fürdővel gazdagodik Budapest – része annak a szisztematikus fejlesztési tervnek, amellyel a BGYH célul tűzte ki idényjellegű strandjai egész éves üzemelésűvé alakítását. Tavaly nyáron átadták a Paskál fedett fürdőjét, és jelenleg zajlik a Palatinus hasonló fejlesztése. „2016 volt az első olyan év, amikor meg tudtuk mutatni, sikerült annyira megerősítenie az állandó fürdőinket, hogy kevésbé függünk az időjárástól, mint korábban” – mondta Szőke László.

Az átlagosnál gyengébb nyár és negyedik legforgalmasabb fürdője, a Dagály szeptemberi bezárása ellenére ugyanis a fürdővállalat adózás előtti eredménye 2016-ban meghaladta a 3 milliárd forintot, több mint 11,6 milliárd forintos árbevétel mellett, vagyis sikerült megfejelnie a kiemelkedőnek számító 2015-ös évet is, amikor a szokatlanul forró nyárnak köszönhetően kétszámjegyű növekedést produkálva 2,6 milliárdos nyereséget és 10,2 milliárd forintos árbevételt ért el.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

A 97. Ünnepi Könyvhét idén is a kortárs irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe lesz

More details
Business & Security konferencia, 2026. március 4.

Business & Security konferencia, 2026. március 4.

More details
VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

VI. Budapesti EgZootikus állatvásár és kiállítás, 2026. február 7.

More details
GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

GELATISSIMO Nemzetközi kézműves fagylalt szakvásár, 2026. február 7-11.

More details
Lépj be a Fejjel lefelé világába

Lépj be a Fejjel lefelé világába

More details
Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

Hivatalosan is megnyílt a Normafán a szánkó- és sífutópálya

More details
30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

30 éves a Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál, 2026. január 7-12.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője