2026. június 8., hétfő - Medárd

Archívum

Katalóguszárás, jégrendelés: befutónál a ProWein 2017

1096

bor vingardiumJó jel a hazai borpiac számára, hogy idén újból tartott sajtótájékoztatót Budapesten a világ legfontosabb borszakvásáraként ismert, németországi ProWein csapata. Ezek szerint ismét visszakerültünk a világ „borkeringésébe”. Nyilván az is sokat nyomott a latba, hogy a hazánkból érkező szaklátogatók száma 50 százalékkal volt több az előző évhez képest.

A január 17-én, a budapesti Apropó Borbárban tartott tájékoztatón Marius Berlemanntól, a ProWein vásárok projektigazgatójától elhangzott, 6300 kiállító (5700-an Európából, 600-an a tengerentúlról érkeznek) lesz jelen a világ legfontosabb bortermő vidékeiről, közülük is kiemelkedő számban – a kiállítók mintegy felét teszi ki – 1500-an mennek Olaszországból, és 1400 francia bortermelő vesz részt.
 

 

Hazánkból 10 borvidékről 20 bortermelő kapott ingyenes részvételi lehetőséget a magyar standon, és ugyanott 4 egyéni kiállító is kapott standot  (Disznókő, Grand Tokaj, Happy Hungarian Wine Nepier, Dúzsi Tamás), mondta el a tájékoztatón dr.Török András, az MTÜ gasztronómiáért és bormarketingért felelős igazgatója.

 

 
Amúgy, mint kérdésünkre kiderült, egy kiállítási standhoz gyakorlatilag „kihalásos alapon” lehet hozzájutni, már előző év július 31-én lezárul a jelentkezési határidő, és sokszoros a túljelentkezés. Szintén egy kérdésre, hogy akkor miért nem növelik a ProWein területét a düsseldorfi vásárvárosban (ahol a 9-17. sz. csarnok ad otthont a háromnapos rendezvénynek), azt válaszolta a szakértő, ezzel valójában a kiállítók érdekeit védik. Ugyanis néhány éve 25 százalékkal növelték a kiállítási területet, azonban ez nem hozta magával a szaklátogatói kör bővülését (ugyanakkor csak 10 %-os növekedést regisztráltak). Ráadásul az is íratlan szabály, hogy olasz visszalépett kiállító helyére csakis másik olasz boros kerülhet – és ha egy mód van rá, ugyanabból a régióból, ahonnan a korábbi érkezett.

A szaklátogatók – ez a kulcsszó különben a düsseldorfi borszakkiállítás esetében, és ez lehet példátlan sikerük magyarázata. Ugyanis, mint kiderült, csak és kizárólag számukra látogatható a borvásár, és a kiállítás rendezősége által számszerű adatokkal bizonyított, hogy az 55 000 szakmai látogató 70 százaléka a potenciális döntéshozók közül kerül ki. (98 százalékuk szerint teljesült a kiállítástól elvárt céljaik, valamint létrehoznak Düsseldorfban új üzletet – új piaci területről).
 

 
A város is várja a kiállítás ideje alatt a ProWein résztvevőit és látogatóit: a tömegközlekedés az egész városban ingyenes a kiállítás ideje alatt, és számos programot szerveznek borral és más szeszes itallal kapcsolatban. Vannak borral bélelt színházi előadások, kiállítások, és több országból érkező kiállítóknak biztosítanak bemutatkozási lehetőségeket.

A 2017. március 19-21-ig megrendezésre kerül vezető világvásáron már kész a katalógus, amit hamarosan nyomdába adnak, a pohármosó pontokat szervezik és jelenleg a jégrendelésnél tartanak...

(Forrás: Vendég & Hotel)
Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

Alaszka lett a világ új luxus-álomúticélja

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője