2026. június 30., kedd - Pál

Archívum

Az év második felére elkészülhet az új reptéri hotel

651

repterhotelElkezdődött a Liszt Ferenc repülőtérről gyalogosan is elérhető majdani szálloda építése - számolt be róla a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója. Hardy Mihály kifejtette: a szálloda a repülőtér parkolóján kívül, a taxipuffer-parkoló helyén épül. Már az első emeletnél tartanak, bár a betonozással ugyan a rendkívüli hideg miatt most várni kell még.

A tervek szerint az idei év második felére elkészül a 145 szobás hotel, komoly konferenciakapacitással. A kommunikációs igazgató beszámolt arról is, hogy elkezdődött a nem schengeni irányba induló járatokat kiszolgáló 2B terminál bontása, a terület átadását követően pedig megkezdődik az új kiszolgáló móló építése, amelynek eredményeként 10 ezer négyzetméterrel bővül a reptér utasforgalmi területe.

(Forrás: Esemény Menedzser - turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője