2026. április 26., vasárnap - Ervin

Archívum

Innovációs kiállítássá fejlesztenék a Macfrutot

1104

macfrutAz újdonságokat felvonultató és bemutató innovációs kertészeti kiállítássá lehetne fejleszteni a Macfrutot – mondta a Riminiben szeptember közepén megrendezett szakkiállításról a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) alelnöke a Trade Magazinnak.

Csizmadia György, aki egyben a FruitVeB Gyümölcstermelői Főbizottságának is a vezetője, az eddigi kiállításokon szerzett tapasztalatait összegezve arról beszélt, hogy a Macfrut szervezőinek még sokat kell tenniük céljuk elérése érdekében. Hozzátette: tudomása szerint a kiállítás szervezői a berlini Fruit Logisticával szeretnének versenyezni a mediterrán térségben.

A FruitVeB alelnöke ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar termelők látogatásai mégsem voltak minden haszon nélküliek az eddigi Macfrut-kiállításokon, mivel új fajtákkal és technológiákkal ismerkedhettek meg úgy, hogy a vásárlátogatásokat egybekötötték helyi ültetvényszemlékkel is.

Olyan kiállítás azonban hiányzik a vásárnaptárból, amely a kertészeti gépek és eszközök újdonságait mutatná be Európában; de Csizmadia György tudomása szerint még a világon sincs ilyen jellegű bemutató.

(Forrás: Trademagazin.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

2. Építészet ünnepe és éjaszakája, 2026.április 25-26.

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

Föld napja: így lesz zöldebb a nyaralás Magyarországon

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője