2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Jelentősen olcsóbb lesz a parkolás Ferihegyen

767

parkolas ferihegyElfogadta a Gazdasági Versenyhivatal a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vállalásait, így csökkenni fognak a behajtás és a parkolás díjai. A csökkentett díjak és kedvezmények 2019. december 31-ig lesznek elérhetők, ezzel is biztosítva a jelenlegi hatékony verseny fennmaradását a hosszú távú parkolás piacán. 

 

A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, bírságot nem szabott ki - számolt be a portfolio.hu. A Versenyhivatal azt vizsgálta, hogy a vállalkozás által meghatározott és alkalmazott behajtási és várakozási díjak, illetve feltételek alkalmasak-e a parkolási, és az ahhoz kapcsolódó transzferszolgáltatást nyújtó vállalkozások kizárására az érintett piacról a repülőtér környezetében.

A GVH a Budapest Airport Zrt. vállalásai alapján kötelezettségként írta elő, hogy a vállalkozás csökkentse az egy napon belül harmadik alkalommal, valamint az aznapi további behajtásokat követően az első öt percre felszámolt díjat terminál és prémium parkolóiban: a terminál parkoló esetében 300, a prémium parkoló esetében 400 forintra. Emellett részesítse kedvezményben a bónuszkártyával rendelkezőket, ami a vállalás értelmében a terminál parkoló használatakor 15 százalékos, a prémium parkolónál 20 százalékos mértékű kedvezményt jelent majd, így a terminál parkoló bónuszkártyával 50 000 forint befizetésével 60 000 forint, a prémium parkoló bónuszkártyával pedig 25 000 forint befizetésével 28 750 forint áll a felhasználó rendelkezésére.

További részletek a portfolio.hu oldalán >>

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője