2026. április 27., hétfő - Zita

Archívum

A multitáborok az idei nyári szünidő újdonságai

604

vakacio1Véget ért mintegy 1,2 millió általános és középiskolás diák számára a 2015/2016-os tanév és megkezdődött a két és fél hónapos nyári vakáció. A diákok az idén is számos nyári tábor, programlehetőség közül válogathatnak a szünidő hasznos eltöltéséhez. A taborfigyelo.hu-n közel száz tábor várja az érdeklődőket.

A kínálatban többek között természet-és környezetvédő, bábos, rajzfilmes, lovas, vizitábor, indiántábor, vagy idegennyelvi, divattábor szerepel. Idén először igazán népszerűek a missziókat végrehajtó katonai táborok - olvasható az oldalon, ahol Tóth Béla, a gyermektábor összehasonlító portál vezetője azt írta: a táborpiac tíz százalékkal bővült a tavalyhoz képest.

Angoltanulás és lovaglás egy helyen

Újdonság az idén a multitáborok megjelenése. Ezek olyan vakációs lehetőségek, amik több tábortémát ötvöznek, hogy még színesebbé tegyék a hetet. A gyerekek ezekben kézműveskednek, de lovagolnak is, ahogy angolozni is van lehetőség, vagy épp sportprogramokat is előnyben részesítenek. Rendkívül népszerűek a multisport táborok is, ahol több sportágat próbálhatnak ki a tábor hetében a gyerekek, sőt a szakemberek a tábor végeztével tanácsot is adnak, milyen sportággal érdemes foglalkozniuk. Az idei év slágertáborai a kalandtáborok, ahogy rendkívül populárisak a klasszikus sporttáborok is. A képzeletbeli dobogó harmadik helyére a készségfejlesztő táborok kerültek, őket pedig a katonai és lövésztáborok követik.

Erdei misszió gyerekeknek

A szülők közel ötöde keresi a katonai táborokat, ami mindenképpen rekord. A táborok extrém verziói is nagyon népszerűek, ahol erdei vagy dzsungelkörülmények között végeznek el egy missziót a táborlakók. Az ilyen vakációs üdüléseken térképészeti, hadászati és lövészeti ismereteket is szeretnek a gyerekek- közölte Tóth Béla.

A táborok árait tekintve óriási szórás tapasztalható: míg egy átlagos ott alvós tábor ára egy hétre jellemzően 32 ezer-35 ezer forint, addig a Táborfigyelőn található ott alvós tábor 11 ezer forintért, de 169 ezer forintért is. A napközis táborok átlagára 18 ezer- 20 ezer forint között van, itt a legalacsonyabb táborár 16 ezer forint, míg a legmagasabb közel 80 ezer forint.

Sok diák munkát vállal a szünidő alatt. Az egyszerűbb irodai munkák mellett a nyári fesztiválokon, strandokon is szívesen dolgoznak a vakáció idején a fiatalok, akiknek szakemberek azt tanácsolják, hogy lehetőség szerint iskolaszövetkezeten keresztül vállaljanak munkát.

Indul a Nyári diákmunka program

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az idén is meghirdeti a Nyári diákmunka programot 1,9 milliárd forintos támogatási összeggel. A program keretében a 16-25 év közötti diákok kaphatnak a területi, települési önkormányzatoknál vagy önkormányzati fenntartású intézményeknél munkalehetőséget. A programban azok a nappali tagozatos diákok vehetnek részt, akik a kezdő időpontban, július 1-jén már betöltötték a 16. életévüket, befejezésekor, augusztus 31-én pedig még nem múltak el 25 évesek. A diákok június 20-tól jelentkezhetnek a programban való részvételre. A szaktárca arra számít, hogy a programban munkát végző diákok száma várhatóan meghaladja a 20 ezret. A program a béreket támogatja, a százszázalékos támogatás legfeljebb két hónapra adható, július 1. és augusztus 31. között, maximum napi hat órás időtartamra. A támogatás a minimálbér, illetve a garantált bérminimum időarányos részének felel meg. Így a szakképzettek esetében 96 750 forint, a szakképzettséggel nem rendelkezők esetében 83 250 forint lehet személyenként és havonta a támogatás.

(Esemény Menedzser - Turizmus Online)

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Almavirág Fesztivál, 2026. április 27. – május 3.

Almavirág Fesztivál, 2026. április 27. – május 3.

More details
Siófoki Tavaszi Fesztivál, 2026 április 30-ig

Siófoki Tavaszi Fesztivál, 2026 április 30-ig

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

Hat percre a termináltól: több mint húszezer négyzetméteres parkoló épül Vecsésen

More details
Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

Országos divat-talkshow sorozattal érkezik a Cinema City

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője