2026. június 29., hétfő - Péter, Pál

Archívum

Soha nem nyert még Magyarország ekkora szakácsversenyt

771

szakacsversenyA Bocuse d'Or harminc éves történetéből Magyarország eddig egy igen kis szeletet hasított csak ki, Széll Tamás azonban jött, látott és győzött. Magyar csapat 2012-ben mérettette meg magát először ezen a versenyen, akkor is éppen Széll Tamással az élen, akkor Széll kilencedik lett az európai döntőn, majd egy évvel később a világversenyen tizedik. Ezt követően Molnár Gábor indult a Bocuse d'Oron, aki lyoni versenyen 13. helyezést ért el.

Széll a rengeteg gyakorlást és hihetetlen koncentrációt igénylő verseny után két éve azt mondta, többet nem akar versenyezni, annyira megviselte mentálisan és fizikailag is. Amikor azonban kiderült, hogy Budapesten rendezik az európai döntőt, mégis úgy döntött, hogy elindul, és jól döntött, hiszen szerdán csapatával - Vomberg Frigyes edzővel és Szabó Kevin segéddel, - megnyerte a versenyt, 19 másik európai országot utasítva ezzel maga mögé. Köztük olyan gasztronómiai nagyhatalmakat mint a teljes skandináv szekció, valamint Franciaország ás Hollandia.

A cikk folytatása itt olvasható

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője