2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Archívum

KidExpo, az ősz legnagyobb családi eseménye, 2015. november 13-15.

2015-10-28 1399

Az idei évtől KidExpo nevet viselő – a korábbi években Gyerekvilág Élményhétvégeként ismerté vált – esemény november 13-15. között a Budapest Sportarénában várja a családokat izgalmas kalandokkal, élményekkel és a közelgő Karácsony kipróbálható játékújdonságaival.

A rendezvény nem csak a gyerekeknek okoznak nagy örömöt, hanem a szülőknek is segítséget jelentenek a közelgő ajándékválasztásban.

A játékok mellett kedvenc TV csatornáik szereplőivel is találkozhatnak a gyerekek a helyszínen, a Minimaxnál a Mia & Me és az Állati Küldetés, a Megamaxnál a Sonic Boom világa elevenedik meg, a Cartoon Networknél pedig premier előtt ismerhetik meg a vadonatúj Medvetesók sorozatot! Interaktív játékok, fotózás és ügyességi játékok teszik még élménydúsabbá a kedvencekkel való találkozást.

A 10. évfordulóját ünneplő KidExpót hatalmas szülinapi bulival köszönti a rendezvény főtámogatója, az OTP Lakástakarék, akinek élményparkjában több ezer cupcake várja, hogy a kis kukták feldíszítsék őket, mini színpadán pedig egész nap bűvész és bohóc műsor szórakoztatja a gyerekeket. Az élményparkot felkeresők egy mesebeli fotózás részesei is lehetnek, emellett készíthetnek kézműves szülinapi kellékeket és megfesthetik saját malacperselyüket is.

A gyerekek és szülők mellett a nagyszülők is kiemelt figyelmet kapnak idén az eseményen, akiknek egy hatalmas falon hagyhatnak üzenetet unokáik, megköszönve a szeretetet, tudást és gondoskodást, amit tőlük kapnak.

A korán kelő gyerekek, akik alig várják, hogy kijussanak a KidExpóra, szombaton és vasárnap már reggel 9 órától belevethetik magukat a helyszíni kalandokba és programokba! Azért is érdemes kihasználni a hosszabb nyitva tartást és korán érkezni, mert a nagyszínpadon szombaton délelőtt 10 órától Alma koncert lesz! És ha már a színpadnál tartunk, érdemes alaposan átnézni a programot a www.kidexpo.hu oldalon, egész nap változatos előadások, koncertek, kvízjátékok és nyereménysorsolások közül lehet választani.

És mindezt még lehet fokozni! Gyerekeknek 12 éves korig ingyenes a belépés, és ráadásként minden gyerek egy szuper Hasbro ajándékot is kap a bejáratnál!

A látogatók értékes ajándékokat, többek között családi wellness hétvégét is nyerhetnek, így érdemes előre regisztrálni. A KidExpo testvérrendezvénye az azonos jeggyel látogatható BabaMama Expo, ami a gyermektervezéstől a három éves korig terjedő időszak legszélesebb téma- és termékválasztékával várja a látogatókat.

Részletek és regisztráció: www.kidexpo.hu

 

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details