Friss hírek

Archívum

Pedagógus Expo, 2018. február 24.

Pedagógus Expo, 2018. február 24.

Eseményfigyelő 1490

pedagogus2018. február 24-én rendezik meg a Budapesti Kongresszusi Központban a Pedagógus Expót. A rendezvény célja, hogy alternatívákat biztosítson a pedagógusoknak az élmény alapú oktatáshoz, melyek segítségével maguk is sikerélményhez juthatnak. Balatoni Katalin, a Pedagógus Expo szervezője maga is pedagógusként tevékenykedik, de olykor csalódás érte, amikor a pályára került.

„Azt hittem, hogy a szakma álomszép és tele van örömmel. Ez így is van, de sokszor a kollégákon teljesen mást láttam. Szeretnénk segíteni mindenkinek, hogy miként lehet  plusz élményt adni és kreatívan dolgozni a gyerekekkel” – fogalmazott.

Meglátása szerint az elmúlt időszakban rengeteget változott a gyerekek kompetenciája, amihez a pedagógusoknak alkalmazkodnia kell. Bár a feladat nem egyszerű, a hasznos tudás mentén elindulva, az anyagok kreatív feldolgozásával nem is lehetetlen. Előadásában saját életútján keresztül ejt szót a pedagógustársadalom elnőiesedéséről, tapasztalatairól és a szakma megreformálásáról.

Az eseményen Szabó Péter tréner motivációs előadásában elárulja, hogyan kell szeretni az életet, és hogyan lehet másokkal is elhitetni, hogy a pedagógus is ember. Szintén kiemelt előadóként lép majd színpadra Bagdy Emőke szakpszichológus, aki elmondja, miként lehet felszínre hozni a gyerekek kreativitását, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes pedig a gyerekek irányából közelíti majd meg a témát.

A rendezvény fő célja, hogy egy olyan napot töltsön együtt több ezer pedagógus, mely nem csupán szakmai megújulást, hanem jelentős önélményt és motivációs forgatagot biztosítson a résztvevőknek. Az előadók által egyszerre jelenik meg: a pedagógus mint ember, a gyermek mint eredendő jó, a pedagógia mint tudomány, és a pedagógia gyakorlata.

A szekciótermekben az egész nap folyamán zajlanak majd a programok, amelyeken többek között a mesepedagógiát és a burn out szindrómát is alaposan körbejárják a meghívott vendégek segítségével. A rendezvény bevételéből a Bethesda kórház Alapítványa kerül támogatásra.

Időpont: 2018. február 24.
Helyszín: Budapest Kongresszusi Központ
Információ: www.pedagogusexpo.hu

(Esemény Menedzser)
 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
Internet Hungary 2026: „A nagy honvisszafoglalás” – két nap arról, kié lesz a magyar digitális piac
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek