Friss hírek

Archívum

Nyitott Balaton – száznál is több programmal

Nyitott Balaton – száznál is több programmal

Eseményfigyelő 634

nyitottbalVan miért a Balatonra utazni az őszi időszakban is: az idei Nyitott Balaton akcióhoz 284 szálláshely és 140 vendéglátóhely csatlakozott, ezenkívül november 10-ig több mint száztíz program várja a tóhoz látogatókat. „Az akciót 11. alkalommal szervezik meg. Középpontjában a balatoni borok, ételek és az aktív programok állnak.

Számos borospince ingyenes borkóstolót is tart azoknak, akik a Nyitott Balaton oldaláról letöltik az akcióhoz kapcsolódó kuponlapot” – mondta el Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.

Az egész régiót átfogó kampányt a szüreti időszakhoz és a Márton-napi eseményekhez igazították.

A Balaton több pontján a természetért rajongóknak vezetett kerékpáros- és gyalogtúrákat is szerveznek, amit összekötöttek a több mint száz pecsételőpontból álló tókerülő élménytúrával.

oszbalcsi

Ebben az időszakban minden hétvégére jut egy-egy fesztivál, amelyekre várják a felnőttek mellett, a gyerekeket is. Ilyen például a Gyenesdiási Szüreti Vígasságok (szeptember 7.) vagy A siófoki Sör és Csülök Fesztivál (szeptember 13.), az Alsóörsi Horgásznap és Halfőző Verseny (szeptember 14.), az ugyancsak siófoki Halfesztivál (október 4-6.), a balatonföldvári Töklámpások éjszakája (október 12.) és a Márton-napi családi fesztivál (november 9 -10.) Hévízen.

Ebben az időszakban a Balatoni Hajózási Zrt. is több sétahajót indít. A gyerekeket pedig Füred Kapitány, a balatoni mesehős kincsvadászatain várják. Ezeket több alkalommal és több helyszínen szervezik meg.

Fekete Tamás hozzátette, az akciót nem azért szervezik meg, mert elégedetlenek lennének a balatoni vállalkozók és szakemberek a Balaton nyári teljesítményével. Nyáron nagyon sok vendég volt a Balatonon, de sokakat nem a fürdőzés vonz, ezért most nekik próbálnak utazási lehetőségeket kínálni.

Mint mondta, amennyiben a Magyar Turisztikai Ügynökség tervei megvalósulnak, a következő években tovább nőhet a régió forgalma, hiszen a Balaton térségében 2020 végéig összesen 18 uniós fejlesztést hajtanak végre 20 milliárd forintból, közülük kiemelkedik a Balatonfüredet, Hévízt, Tihanyt és Badacsonyt érintő beruházás. 120 balatoni panzió is megújul. Emellett 10 szállodát újítanak fel, és 13 új szálloda is épül.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.