Friss hírek

Archívum

Nyílt napon mutatkozik be a Fehértó

Nyílt napon mutatkozik be a Fehértó

Eseményfigyelő 643

fehertoA Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság szeptember 21-én rendezi meg a XX. Fehértó Napját. A cél az, hogy bemutassák a Dél-Tiszántúl legjelentősebb szikes tavának táji, természeti értékeit. Az érdeklődők ezen a napon bemehetnek a védett területekre, felmehetnek a tómeder melletti toronyba, ahonnan kilátás nyílik a pusztai tájra.

Közben sok mindent megtudhatnak a szikes tó kialakulásának történetéről és megismerhetik különleges növényvilágát egy medertúra keretében.

liptak
 

A Hódmezei Őrzők Íjász Egyesület tagjai pedig nemcsak íjászbemutatót tartanak, hanem egy jurtát is felállítanak. A békéscsabai Guzsalyas Egyesület a régi pásztorélet hagyományait eleveníti fel.

Lehetőség nyílik a régi magyar állatfajták megismerésére is. Az igazgatóság ezres egyedszámú magyar szürkemarha, illetve több százas cigája és racka juh állományt tart, melyek egyik törzstenyészete a kardoskúti Sóstói-telepen található. Tartanak ragadozómadár-védelmi bemutatót is.

gal

Kézműves foglalkozások, kiállítások, népi játszótér és természetismereti foglalkoztató várja az érdeklődőket, akik a Nemzeti Parki Termék Védjeggyel ellátott, ízletes finomságokat is megkóstolhatják, illetve megvásárolhatják.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
HUNIVERZUM: interaktív utazás a magyar űrkutatás világába
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Walk My World: mitológiai világba léphetünk a Millenárison 2026. október 31-ig
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe
Kutatók Éjszakája 2026: egy hétvége, amikor bárki beléphet a tudomány műhelyeibe