Friss hírek

Archívum

A MUISZ elnöke nyilatkozik a Neckermann-ügyben

A MUISZ elnöke nyilatkozik a Neckermann-ügyben

Eseményfigyelő 767

A MUISZ-nak nincs sem joga, sem hatásköre arra, hogy az egyes utazási vállalkozások saját, vagy egymás közötti belső ügyeibe beleavatkozzon – mondta lapunk megkeresésére Molnár Judit a Neckermann Magyarország anyavállalatának csődjét követő hazai helyzetről.

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnöke elmondta, hogy a Thomas Cook cégcsoport egyes külföldi tagjainak csődje kapcsán az elmúlt napokban több alkalommal is megszólalt és válaszolt a sajtó kérdéseire.

Mindig hangsúlyozta, és most is megerősíti, hogy bár az utóbbi években szembesülnünk kellett azzal, hogy utazási vállalkozások körében is előfordul egy-egy negatív esemény, csőd, felszámolás stb., az összkép azonban továbbra is az, hogy érdemes és biztonságos utazási irodával utazni. Az interjúkban utalt arra is, hogy az utazási irodák szigorú jogszabályi környezetben tevékenykednek, amely több komoly biztosítékot is tartalmaz az utasok biztonsága érdekében.

Kiemelte, igen sajnálatosnak tartja, hogy a Neckermann mint régóta sikeres és jól működő magyar vállalkozás nehéz helyzetbe került a cégcsoportban történtek miatt, s bízik benne, hogy a társaság felül tud kerekedni a nehézségeken.

Olvass tovább: A MUISZ elnöke nyilatkozik a Neckermann-ügyben

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.