Friss hírek

Archívum

1700 milliárdból fejlesztenék a vasutat

1700 milliárdból fejlesztenék a vasutat

Eseményfigyelő 545

vasuttA kormány 1700 milliárd forintot szán vasúti fejlesztésre a következő hat évben. Debrecen, Miskolc és Pécs irányába történnek majd nagyobb pályafejlesztések. Minderről Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója beszélt az M1 csatornának. Elmondta, hogy a MÁV Zrt. a kormányzatnak elfogadásra beadott egy 2023-ig tartó stratégiát, amely bemutatja...

...hogy a vasúti közlekedés miként válhat versenyképessé a közúti közlekedéssel szemben.

A stratégia szerint 2025-ig a menetidőt a Budapest és Debrecen, illetve a Budapest Miskolc vonalon is két óra alá csökkenti majd a társaság.

Jelenleg a MÁV Zrt. 80 kilométeren tud gyorsvasúti sebességet garantálni, de a tervek szerint 2022-re 400-500 kilométerre bővül majd ez a hálózat –tudatta a kommunikációs igazgató.

vasutaterv

Loppert Dániel közölte azt is, hogy a kocsik és mozdonyok fejlesztése terén vannak még kihívások.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026: a világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
HR Fest Budapest 2026 – ahol a HR legégetőbb kérdései kerülnek terítékre
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Turizmus Világnapja 2026: közel száz programmal ünnepel Magyarország
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. szeptember 28. – november 15.
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
Müpa Egyetemi Nap - A kulisszák mögött
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
A Cinema City vásznaira költözik Az Árulók 5. évad nyitóepizódja
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Európai Nyelvek Napja - a nyelvek összekötnek
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Global Digital Trade Expo: Magyarország először díszvendég
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás
Rekordkísérlettel érkezik a 4 Helyszín Bútorkiállítás