A mintegy 45 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással több, mint hétszáz szálláshely fejlesztési igényt tartalmazó pályázatot támogatott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Kisfaludy Szállás-helyfejlesztési Program első ütemében. Ezzel…
Több mint 1100 meghívott részvételével zajlott a hagyományos, február elsejei Turizmus Évadnyitó Gála, immáron a 27. alkalommal. A digitalizáció lendületet adhat. A szakma képviselőit Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség…
A Balatoni Hajózási Zrt.-ben (Bahart) tulajdonos összes önkormányzat (21 település) aláírta azt a szerződést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel, amely alapján ingyenesen átadnak az államnak közel 35 százaléknyi részvénycsomagot az…
A Dorog határában lévő Sátorkőpusztai-barlangban látogatóbarát útvonalakat alakítottak ki, új lámpákat szereltek be, valamint megtisztították a barlang régi és újonnan napvilágra került képződményeit. Lieber Tamás, a Benedek Endre Barlangkutató és…
Ünnepélyes fogadáson adta át a Magyar Beutaztatók Szövetsége a tavalyi év legjobb szolgáltatóinak járó díjakat.A Hotel Momentsben megrendezett koktélpartin Kálmán István, a szervezet alelnöke elmondta, hogy a díjátadót megelőzően a…
Hogyan látják a vendégek változó igényeit a hostelek igazgatói és mit jelent valójában a luxus egy 5 csillagos szálloda esetében a vezetők szerint? Miért szeretik a vendégek jobban a hosteleket,…
Szombathely legújabb szállodája, a Forum Hotel február 1-jén nyitja meg kapuit.A megyeszékhely központjában, a Fő tér szomszédságában elhelyezkedő hotel 28 szobával (5 családi és 23 standard) várja a üzleti és…