Huszonhárom millió forintból 69 kerékpáros túra és program valósulhat meg idén a Kerékpárral 7 határon át programsorozat keretében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a tárca februárban kiírt pályázatán…
Bár az igazi strandidő még várat magára, a március 17-én megnyíló Lupa Beachre már az előszezonban is érdemes kilátogatni, mivel színes programokkal is várják a látogatókat. A Lupa-sziget egykori bányatavából…
Két hónapon keresztül autó-, bicikli- és elektromosroller-megosztó szolgáltatás érhető el a kísérleti jelleggel megnyitott mobilitási ponton. A tesztelés után értékelés következik. 2017 májusában indult a Cities-4-People elnevezésű európai uniós projekt,…
A Velencei-tó lehet a következő évtized turizmusfejlesztésének nyertese – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kápolnásnyéken megtartott II. Velencei-tavi turisztikai évadnyitón. Gulyás Gergely kihasználatlan aranybányához hasonlított a Velencei-tavat, amelynek turisztikai…
Május 18-án kiállítások, különleges tárlatvezetések, tematikus séták, művészeti előadások és koncertek is várják az érdeklődőket a budapesti Falk Miksa utcában. A 19. Antik és Modern Művészeti Fesztiválon a Kossuth tér…
Az Országos Kéktúra mentén fekvő, hazai viszonylatban leginnovatívabb, nemzetközi viszonylatban pedig nívódíjjal is kitüntetett Galyatető Turistacentrum és Kilátó környéke május 11-én nyüzsgő és hangulatos családi túranap helyszínévé változik. A Magyar…
1,6 milliárd forintból megkezdődhet az EuroVelo nemzetközi kerékpárutak fejlesztésének első üteme Budapesten. Ebből megépülhet a 6-os útvonal Lánchíd és észak-budai városhatár közötti, mintegy 15 kilométeres szakasza.Tarló István főpolgármester azt mondta:…