Friss hírek

Archívum

Vidám Shakespeare, vagy amit akartok

Vidám Shakespeare, vagy amit akartok

Eseményfigyelő 76

shakesIndul a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínházban. Az egyhetes rendezvényen a magyar előadások mellett számos külföldi Shakespeare-produkciót is láthat a közönség. A XV. Nemzetközi Shakespeare Fesztivált Vidám Shakespeare alcímmel rendezik meg. Minden nap két-három programot is szerveznek az utcaszínházi jelenetektől...

...a kamaraszínházi, táncszínházi előadásokon, filmvetítéseken át a nagyszínpadi produkciókig.

Kedden látható a Gyulai Várszínház és a Sztalker Csoport közös bemutatója Vízkereszt, vagy bánom is én címmel, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében. A komédiát Vecsei H. Miklós fordította újra.

A Gyulai Várszínház másik saját bemutatójára szombaton várják a közönséget: a látványvilágával tavaly sikert arató olasz Teatro Potlach társulatával közös produkció lesz a Vidám Shakespeare című előadás, amelyben olasz, indiai, gyulai és békéscsabai színészek, néptáncosok, népzenészek szerepelnek. A kifejezetten a fesztiválra készülő előadásban a gyulai vár belső tereinek felhasználásával és átalakításával magát a történelmi várat is életre keltik.

A Permből érkező U Mosta Theatre Vízkereszt, vagy amit akartok című előadására csütörtökön várják a közönséget, a tbilisi Nodar Dumbadze Professional State Youth Theatre Sok hűhó semmiért című produkciója másnap a fiatalokhoz szól fiatalok előadásában.

gyulaivar

A fesztivál zárónapján, vasárnap a Teheránból érkező Mostaghel Theatre Szentivánéji álom című produkciója látható, amely tavaly a gdanski nemzetközi Shakespeare Fesztiválon nagy sikert aratott.

Az élénk, dinamikus előadás cirkuszi hagyományokon alapul, tele van teátrális varázslattal, meglepő színpadi megoldásokkal.

A fesztivál magyar produkció között idén szerepelnek táncszínházi darabok: a Juhász Kata Társulat előadását szerdán, a Kulcsár Noémi Tellabor produkcióját pénteken láthatja a közönség. A Szabadkai Népszínház Magyar Társulat A viharral érkezik Gyulára.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.