Friss hírek

Archívum

Velencei Építészeti Biennále 2018

Velencei Építészeti Biennále 2018

Eseményfigyelő 233

epiteszetibinaleA hazai hagyományoknak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a magyar pavilon kurátorát és kiállítását. A nemzeti biztos a pályázatot a korábbi évek gyakorlatához képest jóval korábban meghirdette, hogy minél több idő jusson a sikeres szerepléshez való felkészülésre.

A pályázatot jelentős szakmai érdeklődés kísérte: a 2017. június 8-án kiírt pályázatra összesen kilenc pályázat érkezett be. A pályázók 2017. szeptember 25-én a Ludwig Múzeumban prezentáción is bemutatták az elképzeléseiket.

Valamennyi pályázat megtekinthető a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeum honlapján.

A zsűri a kilenc érvényes pályázat közül Oravecz Júlia (társkurátor: Tornyánszki Éva és Göttler Anna): A szabadság hídja - Új horizontok a városban című pályázatát nyilvánította a pályázat nyertesének.

A szabadság hídja - Új horizontok a városban projekt az utóbbi évek egyik legelőremutatóbb, univerzális - mégis jellegzetesen budapesti - urbanisztikai jelenségével, a Szabadság híd spontán közösségi térré, találkozó és eseményhelyszínné való alakulásával foglalkozik, amely az innovatív közösségi városhasználat egyik új és aktuális fejleménye.

A pályaművek közül ez a kiállítás illik bele legjobban a 2018. évi Velencei Építészeti Biennále meghirdetett központi koncepciója, a Freespace tematikájába.


Fotó: Simon Zsuzsi és Bognár Benedek (Valyo)

A tervezett kiállítás egyszerre informál, kizökkent és aktivál. A pozitív üzenet és a jó gyakorlat bemutatása a nemzetközi színtéren is jól kommunikálható. Az installáció közösségi élményalapú eleme, a pavilon átriumába tervezett könnyűszerkezetes kilátó a szokatlan nézőpont megteremtésével utal vissza a budapesti helyszínre és magára az építészet új nézőpontjaira és kiválóan alkalmas a látogatók bevonására - arra, hogy részesévé váljunk új horizontok felfedezésének.

A 16. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennálét 2018. május 26. és november 25. között rendezik meg. A kiállítás főkurátora Yvonne Farrell és Shelley McNamara építész, akik Freespace címmel hirdették meg a Biennále központi programját.

(FForrás: Marektinginfo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026