Friss hírek

Archívum

Tragikus aktualitása lett a VÉDŐHÁLÓ Budapest 2018 nyitónapjának

Tragikus aktualitása lett a VÉDŐHÁLÓ Budapest 2018 nyitónapjának

Eseményfigyelő 100

vedohalo logoMiközben április 19-én megnyitotta kapuit a VÉDŐHÁLÓ BUDAPEST 2018 szakkiállítás és konferencia, amely négy napon át a munkahelyi biztonság, köztük a leesés elleni védelem témájára kíván fókuszálni, súlyos baleset történt. A rendőrség szemtanúk beszámolói alapján megerősítette, hogy az ELTE Nagytétényi úti kollégiumának felújítása során használt állvány leszakadt, aminek következtében két ember a mélybe zuhant, és életüket veszítették.

A BRFK a történteket büntetőeljárás keretében fogja kivizsgálni. Az ELTE és a katasztrófavédelem illetékesei még nem adtak bővebb tájékoztatást.

Becslések szerint évente még mindig 160 000 ember hal meg Európában a munkájából eredően. Annak ellenére, hogy az Európai Unióban 2008 óta közel 25%-kal csökkent a halálos munkahelyi balesetek száma, illetve mintegy 10%-kal azoknak a munkavállalóknak a száma, akiknek a munkavégzés okozott vagy súlyosbított egészségügyi problémát, még mindig igen magas számokról beszélhetünk. Van még tehát hová fejlődnie az egyéni védőfelszerelések – amúgy lendületesen bővülő – piacának, amelynek globális volumenét jelenleg mintegy 18 milliárd euróra becsülik, és van létjogosultsága a további termékfejlesztéseknek.

A „Védőháló” címmel útjára indított, és április 22-ig nyitva tartó szakmai és nagyközönség esemény a munka világa mellett az otthoni környezet biztonságát is bevonta a tematikába, a szakmai programok mellett pedig a záró napon a családok és a gyermekek felé is szeretnének szórakoztató programokon keresztül üzenni.

vh helyszini

A kiállítás mintegy 40 standján felvonuló kínálatból megismerhetik a látogatók az első automata szabászgépet, amely a világűrben is bizonyított, kézbe vehetnek, kipróbálhatnak védőeszközöket, megismerhetik a különböző eszközök anyagait, védelmi képességeit (például megtudhatják, hogy egyes védőszemüvegek képesek megállítani a sörétet, van olyan szerelőkesztyűhöz hasonló védőkesztyű, amiben tenyerén tarthatunk egy bekapcsolt vasalót), de a Magyar Vasúttörténeti Parkban vasárnapig nyitva tartó eseményen egymás mellett megtekinthetők a régmúlt és a jelen tűzoltóeszközei is.

[A hír szerzője: OGH]

 

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.