Friss hírek

Archívum

Rekord az Esztergomi várszínházban

Rekord az Esztergomi várszínházban

Eseményfigyelő 115

esztergomivarszinhazMegdőlt az eddigi látogatórekord az Esztergomi Várszínházban, 28. évadjukat mintegy 10 ezer néző tekintette meg, ezerrel több, mint tavaly - tájékoztatta az MTI-t Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója a szezonzáró hétvége után. Hozzátette: a siker a több programnak, azon belül is a műfaji sokszínűségnek, a gazdag színházi kínálatnak, koncerteknek, filmvetítéseknek volt köszönhető.

Az esztergomi bazilika előtt újra felállították a nagyszínpadot, ahová a néptánc és különböző fúziós ágai köré csoportosítva három országos hírű előadást hívtak meg. Az eddigi adatok alapján a nézők fele helyi lakosokból és a városban pihenő turistából állt, harminc százalékuk az ország távolabbi pontjáról érkezett, tíz százalékuk a település környékéről utazott Esztergomba, a fennmaradó rész zömét pedig az idegen nyelvű közönség alkotta. Ez azt is mutatja, hogy a jövőben törekedni kell arra, hogy a külföldi nézőkhöz is alkalmazkodjon a műsorkínálat egy része.

A tervek szerint jövőre a nagyszínpadon három népszerű musicalt szeretnének bemutatni, emellett a klasszikus színházi előadások, fajsúlyosabb darabok is megjelennek a várszínház kínálatában az értékmegtartás és értékközvetítés jegyében - tette hozzá az igazgató.

((Forrás: MTI)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.