Friss hírek

Archívum

Megvan a város legjobb hamburgere és a leggyorsabb hamburger evője

Megvan a város legjobb hamburgere és a leggyorsabb hamburger evője

Eseményfigyelő 726

hamburger day2Ismét sikert aratott a Hamburger Days nevű fesztivál: a látogatók 32 cég közel 150 burgerét kóstolhatják meg. Sőt győztest is hirdettek. Akárcsak a múlt évben, most is a Tuning Bár burgere vitte a pálmát - számolt be a hvg.hu. Kiderült az is, hogy hamburgert enni nem is olyan könnyű: a szombat délutáni evőverseny győztesének 8 perc alatt kellett minél több hambit megennie.

„Az első Hamburger Days óriási siker volt, így azóta minden év június utolsó hétvégéjén megtartjuk. 12 céggel kezdtünk négy éve, és ez a szám egyre csak gyarapodik. Látszik, hogy van igény erre a műfajra. Egyébként az első alkalomtól kezdve meg is mérettetjük a kiállítókat, bemutathatják az aktuális ötleteiket, hamburgereiket. A versenyt a cégek évről évre komolyabban veszik, és büszkék vagyunk rá, hogy a résztvevő üzletekben az itt kiosztott plakettek központi helyen vannak” – mondta Veégh Attila, a szervezők egyike.

2016-ban is kiosztották a „Legjobb Hamburger”díjat. Akárcsak a múlt évben, most is a Tuning Bár burgere vitte a pálmát.

Tavaly egy shitake gombaragus, teriyaki szósszal meglocsolt hambit kínáltak a zsűrinek és a látogatóknak. „Attól jó a hamburgerünk, hogy benne van a szívünk, lelkünk. A csapatmunkában és a friss, jó minőségű alapanyagokban hiszünk. Az idei fesztiválra a Leicester burgert hoztuk – a nevét a sajtról kapta és wagyu marhából készítettük. Van benne egy különleges fűszerezésű hagymalekvár, füstölt bacon, kapott mellé egy chipotle salátás alapot, házi készítésű burgonyacsipsszel és barbecue szósszal tálaljuk, mindent mi készítünk. Nagyon rámentünk a gourmet-vonalra, nemcsak hamburgert adunk, hanem élményt is – árulta el a Tuning egyik munkatársa.

A klasszikusok mellett fellelhetőek tehát a különlegesebb falatok is – kóstolhatunk mexikói, görög, áfonyás, de még chilis-mangós és currys-mogyorós hamburgert is. Kiderült az is, hogy hamburgert enni nem is olyan könnyű: a szombat délutáni evőverseny győztesének 8 perc alatt kellett minél több hambit megennie, hogy 100 ezer forint készpénz üthesse a markát: a címvédő Patai Lajosnak 9-et sikerült 7 perc 38 másodperc alatt.

(Forrás: hvg.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Százéves kosárlabda-varázslat: Budapestre érkezik a Harlem Globetrotters
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Különleges autócsodák költöznek az MVM Dome-ba
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás