Friss hírek

Archívum

Még színesebbé válik Budapest

Még színesebbé válik Budapest

Eseményfigyelő 298

szinekNegyedik alkalommal kerül megrendezésre az egyhónapos falfestő programsorozatot, a Színes Város Budapest Fesztivál. A Főváros, a Magyar Turisztikai Ügynökség, a BVA-Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., valamint a Színes Város Csoport együtt népszerűsítik a fesztivált azzal a céllal, hogy Magyarországot és Budapestet, mint fiatalos, trendi turisztikai célpontot mutassák be.

A fesztivált a helyszínen, a hetedik kerületi Kertész utcai parkolóban nyitották meg, ahol két hatalmas falfestményt mutattak be. A szeptember végéig tartó fesztivál nyitónapján, augusztus 24-én, csütörtökön jelentették be, hogy az esemény kiemelt partnervárosa az idén Berlin. 

Flór Péter, a fesztivált szervező Színes Város Csoport főtitkára megnyitó beszédében elmondta, hogy a bor és a gasztronómia a fő témája az idei Színes Város Budapest Fesztiválnak, ahol az egy hónap alatt meghívott vendégművészek alkotnak tűzfalfestményeket Budapest számos pontján. A 2014-ben indult fesztivál célja, hogy megszépítse Budapest belvárosának tűzfalait, és egyéb kültéri felületeit.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes véleménye szerint ez a fesztivál mutatja be, hogy a főváros lakói igénylik ezt a fajta művészetet, amelyben a falfestés mellett a gasztronómiai és a kulturális színeket is bemutatják. A rendezvénynek Berlin a kiemelt partnervárosa, így számos Németországban élő és alkotó művész kapott meghívást a fővárosi falak megfestésére.

Öt nap alatt készült el az első 230 négyzetméteres falfestmény, a Vidam művésznévre hallgató alkotó munkája, aki Magyarországon született, iskoláit azonban már Németországban végezte, illusztrátornak Berlinben tanult. A második, nagyjából 450 négyzetméteres falon 11 napon keresztül dolgozott a német HRVB művésznevű alkotó. 

fotó: Bódi Ági
Fotó: Bódi Ági

A tervezőgrafikus Budapesti festményének középpontjában a gasztronómia és a képzőművészet alkotói folyamatának hasonlósága áll.

Czeiszing Miklós, a Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének vezetője a fesztivállal kapcsolatban a két város közti idegenforgalom fejlődését emelte ki, amelyeket erősít az ilyen fesztiválok rendezése. 

Az átadót követően helyszínen tárlatvezetést tartott a budapesti falfestésekről Nádudvari Noémi művészeti kurátor (Színes Város Csoport) és Berlinből a helyi murál művészet útjáról Peggy Gallert, a visitBerlin sajtókapcsolatokért felelős referense.

(Esemény Menedzser - Turizmus Online)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték