Friss hírek

Archívum

Labdarúgás: az UEFA a júliusi folytatást célozta meg

Labdarúgás: az UEFA a júliusi folytatást célozta meg

Eseményfigyelő 306

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azzal számol, hogy júliusban folytatódhatnak a nemzeti bajnokságok, és ha ez így lesz, a nyári hónapokban be is lehet fejezni a sorozatokat.

Az UEFA azt szeretné, ha a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett pontvadászatokat nem törölnék, hanem lehetőség szerint mindenhol befejeznék. Az iránymutatásról szóló levelet csütörtökön küldte szét tagszövetségeinek az európai szövetség, amely ahhoz az alapelvhez igyekszik tartani magát, hogy a sorrend mindenhol a pályán elért eredmények alapján alakuljon ki. A folytatás szorgalmazásában egyetért az európai klubok szövetsége (ECA) és az európai ligák szervezete (EL).

A levél pár órával azután született meg, hogy Belgiumban, a jelentősebb európai bajnokságok közül elsőként, végeredményt hirdettek az eddig lejátszott mérkőzések alapján.

„Bizakodóak vagyunk a tekintetben, hogy a labdarúgás újraindulhat a következő hónapokban – a hatósági intézkedések függvényében –, és úgy hisszük, hogy a bajnokságok befejezésére vonatkozó bármilyen döntés korai és nem jogos” – jelentette ki Aleksander Ceferin, az UEFA, Andrea Agnelli, az ECA és Lars-Christer Olsson, az EL elnöke közös közleményükben.

Az európai szövetség munkacsoportja most az elnyújtott idény jogi, szabályozási és pénzügyi vonzatait vizsgálja. A tervek arról szólnak, hogy az egyes sorozatok júliusban és augusztusban lebonyolíthatóak, és az elképzelések között olyan is van, amely szerint az európai klubsorozatokat a bajnokságok zárultával fejeznék be.

A versenynaptár egységes menedzselése most annál is inkább fontos az UEFA szerint, mert az idény befejezésének összhangba kell kerülnie a következő szezon kezdetével. Az ezzel foglalkozó testület ideális esetben május közepéig előáll azzal a forgatókönyvvel, amely alapján a sorozatok lebonyolíthatóak lesznek.

A levél megfogalmazói szerint az utolsó esélyig ragaszkodni kell ahhoz, hogy a bajnokságok a pályán elért eredmények alapján dőljenek el.

A belga élvonalban csütörtökön egy fordulóval az alapszakasz vége és a rájátszás megkezdése előtt hirdettek végeredményt, amelyet azonban még a 24 profi klubnak jóvá kell hagynia. Az UEFA-tájékoztatás ugyanakkor kitér rá, hogy az FC Bruges ily módon elvesztheti a helyét a Bajnokok Ligájában és 30 millió eurós bevételtől eshet el, mert „az európai klubsorozatokban való részvételt a teljes bajnokságok végén a sporteredmények alapján” határozzák meg, „a korai befejezés pedig felveti ezen feltétel teljesülésének a hiányát”.

Az UEFA fenntartja magának a jogot, hogy az érvényes szabályozás alapján maga állapítsa meg, mely csapatok vehetnek részt a sorozataiban.

(Forrás: nemzetisport.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték